Idén valamivel nehezebben köszöntött be a tavasz a Körös-Maros Nemzeti Park tájaira is. Május érkezik, s vele a tavaszi madárvonulás utolsó felvonása, a legészakabbra költő vándorok itt-ott megpihenő és tovatűnő, tarkabarka csapatainak képében. A napról napra színesebb virágok előcsalogatták a rovarvilágot és már a leglustább ürge is hetek óta felébredt.

Az előző cikkekben már bemutattuk, hogy a nemzeti park zöld szigetein mennyire változatos tájak milyen értékes növényvilágnak adnak otthon, így semmi meglepő nincs abban, hogy ezek az oázisok igen változatos állatvilág életterei is egyben. Ennek megfelelően az itt előforduló gerinctelen állatfajok köre és mennyiségük fő meghatározója az aktuális vegetáció, így a folyómenti területek, a szikes puszták, az egykori mocsárvidékek, árterek helyén a folyószabályozásokat követően is fennmaradt természetközeli területek, valamint a löszpusztagyep és erdősztyep maradványokhoz kötődő élőhelyek. A nemzeti park területén jelenleg hat fokozottan védett és 128 védett gerinctelen állatfaj előfordulása ismert.

A Körösök és a Maros hullámterén fennmaradt holtágak és kubikgödrök mellett megmaradtak természetes képet mutató fűz-nyár ligeterdőkben általánosan megtalálható a színpompás kis színjátszólepke, a nagy rókalepke és a Maros mentén ritka kis fehérsávoslepke. A Körös-ártéren jelentős állományalkotók a különböző nyárfajok, ezeken fejlődik egyik legnagyobb éjjelei lepkénk, a kéköves bagolylepke, mely szép számmal képviselteti is magát a folyó menti erdőkben nyár végén. Az országhatárt átlépő folyóink áradáskor gyakran sodorják magukkal a vízgyűjtő területükről származó hegyvidéki, hegylábi fajokat, melyek alkalmas élőhelyet találva meg is telepszenek. Ilyen fajunk a bánáti csiga a Maros menti erdőkben sikerült megtelepednie, fluktuáló egyedszáma ellenére biztos állománya él a hullámtéren.

Kéköves bagolylepke. Fotó: Danyik Tibor

A keményfás ligeterdők rovarvilága azontúl, hogy fajokban a leggazdagabb a Dél-Tiszántúlon jelenlévő társulások között, számos ritka, természetvédelmi szempontból értékes fajjal büszkélkedhet. A pontomediterrán elterjedésű magyar tavaszi-fésűsbagoly igazi erdősztyep faj, míg a díszes tarkalepke és a kis apollólepke inkább a hegyvidéki tölgyesek karakterfajai. Az idősebb állományok öreg, odvas fái kiváló élőhelyet a szarvasbogárnak, a magyar virágbogárnak, vagy éppen a pompás virágbogárnak. A talajfelszíni futóbogarak közül említést érdemel a ragyogó színű aranyos bábrabló és a rezes futrinka. A Kígyósi-puszta részét képző Nagy-erdő hűvös avartakarójának nedves rejtekében él a dobozi pikkelyescsiga, mely kárpáti endemikus csigafajunk.

Magyar virágbogár. Fotó: Gór Ádám

Az egykori keményfás ligeterdőket a lecsapolással bekövetkezendő szárazodás sziki tölgyesekké alakította át, kevés fennmaradt valódi sziki tölgyesünk legszebb maradványa Bélmegyeren található. A felnyíló erdőt a tisztásokon magaskórós társulás váltja fel, az itt növő sziki kocsordon él a nagy szikibagoly lepke, mely faj elterjedési területének súlypontja a Kárpát-medencére esik és hazai állományainak jelentős része él a nemzeti parkban, főleg a Dévaványai-Ecsegi pusztákon, a Kis-Sárréten és a Bélmegyeri Fáspusztán. Az erdők szegélyében, irtásréteken és nyiladékokban a gyakran a cserjések válnak uralkodóvá, ezek fontos élőhelyei egyes gerinctelen fajainknak. A kardfarkú lepke, a tavaszi gyapjasszövő és a sárga gyapjasszövő hernyója is kökényen fejlődik. A tavaszi gyapjasszövő hernyóit gyakran lehet megfigyelni tömegesen a Kis-Sárrét egyes részein, míg a Kígyósi-puszta kökényes foltjaiban jól érzi magát a kétszínű fogólábú-fátyolka is.

Sárga gyapjasszövő hernyófészke. Fotó: Gór Ádám

Az állandó és időszakos jellegű mocsarak gazdag növény- és madárviláguk mellett értékes rovarfaunával is büszkélkedhetnek. Az élőhely apró vadászai a különleges életmódú búvárpók és a kishalakat zsákmányoló szegélyes vidrapók. A mocsárétek nyári ékköve a nagy tűzlepke olykor igen nagy számban figyelhető meg. Az Ugrai-rét mocsárvilágának érintetlenségét bizonyítja a piros szitakötő előfordulása, mely a nemzeti parkban csak itt él.

Nagy tűzlepke. Fotó: Dr. Kalotás Zsolt

A padkás szikesek mikrodomborzata magasabb térszínekkel, a padkatetőkkel és a mélyebb, tavasszal tocsogós, sokszor vakszikes ún. padkaljakkal tagolt. Az itt élő állatfajoknak alkalmazkodniuk kellett a gyorsan és sokszor szeszélyesen változó élőhelyhez. Az időszakos vizekhez jól alkalmazkodtak a gyors fejlődésű szitakötők, közülük a nagy foltosrabló és a réti rabló, melyek a kardoskúti Fehér-tó ritkább szitakötői. Cserebökény nyílt talajfelszínnel tarkított szikesein jól érzi magát a pannon sáska és a változó sáska. Az ürmös szikespuszták vörös könyves éjjeli lepkéje a sziki ürömbagoly a Királyhegyesi-puszta szik-lösz mozaikos gyepjeiből került elő.

A térségben fennmaradt löszpusztagyepek jelentősége egyes rovarfajok megőrzésében fordítottan arányos kiterjedésükkel. A Tompapusztai löszgyepen és a Maros-menti gátakon él endemikus, posztglaciális sztyepreliktum szöcskénk a magyar tarsza. Az egyenesszárnyúak táborát erősíti továbbá a fogasfarkú szöcske és a tőrös szöcske, illetve itt találkozhatunk a mediterrán elterjedésű délvidéki poszméhekkel és az ugyancsak ritkaságnak számító a hengeres szalmacincérekkel. Hazánk nünükefajai közül megtalálható a Körös-ártér töltésein és az ecsegfalvi Ördögsáncon a legritkább díszes nünüke és a legszebb pompás nünüke. A Királyhegyesi-puszta reliktuma és egyben a löszgyepeink egyik kiemelt, ún. zászlóshajó faja a sztyeplepke, mely hazánkon kívül csak Romániában, Bulgáriában és Ukrajnában fordul elő. Kiemelt figyelmet érdemel továbbá az atracélcincér, mely hazai állományának majdnem teljes egésze a Békés-Csanádi hát mezsgyéin él.

Atracélcincér. Fotó: Dr. Kalotás Zsolt

A folyók aljzatán, így a Körösökben és a Marosban nagy számban találhatók a hazai puhatestűek legnagyobb képviselői, a lapos tavikagyló és tompa folyamkagyló. A Marosban él a négypúpú karmosbogár és a sokáig kihaltnak vélt nagy karmosbogár. A folyó partmenti régiójának különleges megjelenésű lakója az európai nyelesszemű légy, mely a világon sehol máshol nem fordul elő. A Körösök és a Maros egyes szakaszain megtalálható mind a négy hazai folyamiszitakötő fajunk: a feketelábú, a sárgás, az erdei és a csermelyszitakötő. E két folyó víztükre alatt pedig rejtve fejlődnek, és csak rövid násztáncuk alkalmával, tömeges rajzásukkal kápráztatják el a természetjárókat a tiszavirágok és dunavirágok.

Európai nyelesszemű légy. Fotó: Deli Tamás

Ha már bekukkantottunk a vízfelszín alá, akkor folytatjuk a nemzeti park faunájának megismerését a gerincesekkel, kezdve az itt élő halakkal. A Körösök sekély, meleg morotváiban olyan védett halfajok találják meg életfeltételeiket, mint a réti csík és a kurta baing. A folyó gyorsabb folyású alsó szakaszán az áramláskedvelő, fokozottan védett magyar bucó és a halványfoltú küllő a legértékesebb halfajok.

A Maros halai között olyan védett, bennszülött fajok is megtalálhatók, mint amilyen a homoki küllő, a selymes durbincs, a magyar bucó és a német bucó. Az újabb vizsgálatok eredményeként a Hortobágy-Berettyó gazdag halfaunája további elemekkel bővült. Az ikráit kagylók héjába rejtő, szivárványos ökle és a vágócsík stabil állományokkal rendelkezik.

Fekvéséből adódóan a Körös-Maros Nemzeti Park meglehetősen gazdag kétéltű fajokban. A Kis-Sárrét részterületen könnyebb felsorolni azokat a hazai fajokat, amelyek nem fordulnak elő, mint amelyek megtalálják itt életfeltételeiket. A számos békafaj közül is kitűnnek a tavasszal égszínkék színben pompázó mocsári békák (csak a hímek kékek és csak ebben az időszakban), de szép állományai élnek itt a kecskebékáknak, a zöld varangyoknak, a vöröshasú unkáknak, a zöld levelibékáknak, vagy éppen a barna ásóbékáknak. A farkos kétéltűeket- ahogy a nemzeti park egyéb területein- úgy itt is a dunai tarajosgőte és a pettyes gőte képviselik.

Zöld varangy. Fotó: Dr. Kalotás Zsolt

Ami a hüllőket illeti, esetükben szerényebb a fajgazdagság Magyarország délkeleti részén, viszont az errefelé leggyakrabban szemünk elé kerülők, a vízisiklók, a fürge gyíkok és a mocsári teknősök igen tekintélyes állományokkal gazdagítják a nemzeti park élővilágát.

Vízisikló. Fotó: Dr. Kalotás Zsolt

A rendszertani lépcsőn most egyet ugorva először a Körös-Maros Nemzeti Park emlőseiről ejtünk néhány szót e cikk végére hagyva a leglátványosabb gerincesek, az itt előforduló madarak bemutatását. Az errefelé igen szép állományokkal bíró őzek és mezei nyulak kivételével ritkábban kerülnek szemünk elé a gyakoribb fajok, nem is beszélve a ritkább, természetvédelmi oltalom alatt álló emlősökről. Kevesen tudják, hogy a Körös-ártéren él Európa jelenleg ismert legnagyobb tavi denevér kolóniája, míg a Tompapusztai löszgyep egyike a magyar földikutya tíz hazai élőhelyének. Menyétféle ragadozóink közül a molnárgörények, a hermelinek és a vidrák még biztos otthonra lelnek a nemzeti park egyes területein. Az Alföldön egykor jelentős számban élő ürgék száma viszont annyira megfogyatkozott napjainkra, hogy nálunk csak a Kígyósi-pusztán élnek.

Mezei nyúl. Fotó: Nagy Gábor

A Kárpát-medence nemzetközi mércével mérve is madárparadicsomnak tekinthető. Változatos tájai, vizes élőhelyei nemcsak fészkelőhelyet biztosítanak az itt költőknek, hanem fontos pihenő- és táplálkozóhelyei az őszi és tavaszi madárvonulás idején itt megálló vándormadarak millióinak, nem beszélve azokról az északi vendégekről, akik csak télen vendégeskednek nálunk. A Tiszántúlnak a régión belül is kiemelt jelentősége van, hiszen itt húzódik Európa egyik fő vonulási útvonala. A Körös-Maros Nemzeti Park részterületeinek változatossága az itt élő, előforduló madárvilágon is jól tetten érhető. Legértékesebb költőfajai, mint a túzok, az ugartyúk, a kék vércse, a kerecsensólyom, a parlagi sas, vagy az egyik legszínesebb tollruhájú madarunk, a szalakóta a nyílt, pusztai élőhelyeket kedvelik. Az ártéri területek és az erdők fészkelői a rétisasok, a fekete gólyák és a barna kányák mellett a különféle harkályok és számos énekesmadár is. Májusi éjjelen, a Körösök árterein hallgatózva ismerhetjük meg jellegzetes hangjáról a harist. A vizes élőhelyek, illetve az elmúlt évtizedekben helyreállított, ún. vizes élőhely-rekonstrukciók újabb fajcsoportok otthonát jelentik. A Kis-Sárrét mocsaraiban, illetve a Biharugrai- és Begécsi halastavakon kanalasgémek, kis kárókatonák, gémek és kócsagok egész kolóniái vannak. A nyári lúd hazai állományának tizede itt vezetgeti fiókáit és költ itt a fokozottan védett cigányréce, a kanalas és az igen ritka kendermagos réce is. A nádasban kékbegyek, tücsökmadarak, barkóscinegék, szárcsák és vízicsibék élik rejtett életük, míg a zsombékosokban, sziklaposokban piroslábú cankók, sárszalonkák és nagy godák költenek.

Szalakóta. Fotó: Kalmár Lajos Gábor

Ehhez az önmagában is szédítő sereglethez csatlakoznak minden tavasszal és ősszel az itt rendszeresen átvonuló madártömegek. A kardoskúti Fehér-tó, a Biharugrai- és Begécsi- halastavak a körülöttük fennmaradt mocsarakkal és a Montág-puszta a Ramsari Egyezmény hatálya alá tartozó, nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyek. A Körös-Maros Nemzeti Park tollas vándorainak mozgalmaiból ki kell emelnünk a kék vércsék esetenként több ezer egyedet számláló őszi gyülekezőit, a kardoskúti Fehér-tónál november derekára összeverődő negyvenezer daru krúgatását, illetve az említett vizes területeken ősszel és tavasszal együtt megpihenő, hápogó, gágogó, lilikelő, füttyögő, ’pólizó’ és mindenféle egyéb hangot kiadó többszázezres vízi- és partimadarak seregeit. A ritkábban látható, rendszeresen átvonuló fajok, így a fakó rétihéják, a havasi lilék, a kígyászölyvek, vagy téli vendégeink közül a fekete sasok, a vörösnyakú ludak és a kis lilikek megpillantása még a gyakorlott madarászok számára is ünnepi alkalmak.

Kék vércse. Fotó: Balogh Gábor

Május van. A legkitartóbb túzok kakasok még illegetik maguk, dürögnek szerelmesen, de a tojók nagy része már elkezdte a kotlást talajba kapart, hevenyészett fészkén. A varjútelepek nemrég visszatért kék vércséktől hangosak és az időközben északra hazatért kékes és fakó rétihéják helyét már átvették az itt költő barna és hamvas rétihéják. Tombol a kikelet, majálist ül a Természet. Talán nincs is alkalmasabb pillanat, hogy nyakunkba akasszuk távcsövünk és akár gyalogosan, akár kenuval, akár kerékpárral elinduljunk felfedezni a Körös-Maros Nemzeti Park dáriuszi kincsestárát…

Írta: Danyik Tibor, Ezer Ádám