Földtani érdekességek a Bükkből
A Bükk földtörténete 320 millió éve, a karbon (kőszén) időszakban kezdődött az afrikai és eurázsiai kőzetlemezek között húzódó ősóceánban. És nem is a mai helyén, hanem a 30. szélességi kör tájékán, trópusi éghajlaton.
A legidősebb kőzetek mélytengerben lerakódott kőzetlisztből és agyagból préselődtek palává. A tengermedence feltöltődésével már ebben az időszakban megjelennek az ősmaradványokban rendkívül gazdag mészkövek, de igazán híressé a perm időszak végi (252 millió év), fekete nagyvisnyói mészkő vált. A földi élet tobzódásának a földtörténet eddigi legnagyobb kihalási hulláma vetett véget, amely egyúttal a földtörténeti óidőt is lezárta. A perm végi pusztulás üledékekben követhető nyomait nagyon kevés, mindössze 4–5 helyen tanulmányozhatjuk a világban, de a Bükk e téren is kivételes. A Bálvány északi oldalában lévő erdészeti út tárta fel e világritkaság rétegsort, ahol alul látható a sötét színű, ősmaradványokban gazdag permi mészkő, fölötte viszont egy méternyi élettelen márgaréteg figyelhető meg. A földtörténeti középidő kezdetén, a triász időszakban visszatérő élet sekélytengeri mészkövek képződését segítette elő, amit az itt látható rétegsor tetején lévő világosabb rétegek szemléltetnek.
Permi fekete mészkő későbbi tengerelöntés során keletkezett fúrókagyló nyomokkal. Fotó: Kozma Attila
Ezekhez a triász mészkövekhez kapcsolódnak a hegység arculatát meghatározó karsztos képződmények. A karsztosodás az arra hajlamos kőzet – elsősorban a mészkő – enyhén savas víz által okozott oldódása. Ilyen oldódással keletkezett formák a Kis-fennsíkon és a Bükk-fennsíkon oly gyakori karrmezők, töbrök, töbörsorok, víznyelők, barlangok, valamint a „Kövek” lábainál fakadó karsztforrások.
Töbörsorok a Nagy-mezőn. Fotó: Kozma Attila
A jura időszak alatt az óceánaljzati kéreg szétnyílt, majd ennek nyomán tengeralatti vulkanizmus indult meg, amely látványos párnaláva-alakzatokat hozott létre a mai Szarvaskő környékén. A tengeralatti vulkanizmus 170–160 millió évvel ezelőtt megszakadt, majd a 118 millió évvel ezelőtt földtani értelemben mozgalmassá váló időszakban a Bükk kőzettömege egy kisebb kőzetlemez hátán elindult mai helye felé, miközben erősen meggyűrődött, kőzetrétegek pikkelyeződtek egymásra.
Párnaláva a Bél-kő oldalában. Fotó: Kozma Attila
35 millió éve újra tenger borította be az addig kialakult kőzeteket. E tenger üledékeihez kapcsolódóan elsősorban a Bükk déli lábánál találhatunk „Szent László pénz”- ben gazdag, nummuliteszes mészköveket. A kőzetlemez-mozgások felerősödése a miocén korban – mintegy 19–12 millió évvel ezelőtt – heves vulkáni tevékenységet eredményezett, melynek során a Bükkalján riolitos és dácitos összetételű vulkáni tufák rakódtak le. Mivel könnyen faraghatóak, az ember már nagyon régóta használja őket: pincéket, kőbújókat, kőhodályokat, barlanglakásokat vájtak beléjük. Manapság is számtalan pince van használatban, ahol a vidám vendégek jó borok társaságában hűsölhetnek. Ismeretlen kor emberei máig tisztázatlan okból az erózió által kúpra formált tufatornyokba kicsiny fülkéket faragtak. Ezeket kaptárköveknek hívjuk, leggazdagabb előfordulásuk Szomolyán van.
Riolittufába faragott pincehelyiségek Noszvajon. Fotó: Kozma Attila
A Bükk miocén végi kiemelkedése és kihantolódása indította el a hegyég mészköveiben a karsztosodást, ami több periódusban a jégkorszakig tartott, de valójában ma is zajlik. Az ekkor kialakult jellegzetes karsztformák közül külön említést érdemelnek a barlangok. Hazánk barlangjainak mintegy negyede a hegységben található, köztük az országos csúcstartónak számító 303 méter mélységű Bányász-barlang. Régészeti szempontból is kiemelkedők az úgynevezett „ősemberbarlangok”. A Suba-lyukból neandervölgyi ember csontmaradványai, az ősi kultúrának nevet adó Szeleta-barlangból csodálatos babérlevél alakú szakócák, az Istállós-kői-barlangból csont nyílhegyek, csontfurulyák kerültek elő. A turisztikai célból kiépített lillafüredi Szent István-barlang cseppkövekben igen gazdag, a mésztufában képződött Anna-barlang pedig világritkaságnak számít.
Az Istállós-kői-barlang bejárata. Fotó: Kozma Attila
A „barlangvájó” vizek bő hozamú karsztforrások formájában lépnek a felszínre, oldott kalcium-karbonát anyagukat mésztufa-gátak és -lépcsők formájában rakják le. Legismertebb a Szalajka-völgy Fátyol-vízesése. Kivételes szépségűek a Bükk időszakos forrásai, a Vöröskői-alsó-forrás és az Imókői-forrás.
A Fátyol-vízesés mésztufa gátjai. Fotó: Kozma Attila
E gazdag föltani örökség minél szélesebb körű népszerűsítését segíti a 2017-ben széles társadalmi összefogással létrejött a Bükk-vidék Geopark.
A Vöröskői-alsó-forrás. Fotó: Kozma Attila
Írta: Holló Sándor, Kozma Attila
A cikk borítóképét készítette: Gutter Krisztián (Vörös-kő)
