Minden évszaknak megvan a maga szépsége, ugye? A tél a zord, csendes és kietlen tájával, a nyár a megannyi élőlény nyüzsgésével varázsol el bennünket. Nem is vesszük észre, hogy milyen nagy hatással is van a természet a hangulatunkra, egészségünkre, mindennapi lendületünkre. Csak menj ki a szabadba és állj meg egy pillanatra! Csak ennyi kell, hogy eléd táruljon a világ.
Egy olyan világ, amely mindig a rendelkezésünkre áll, mert belőle vagyunk, mert a részei vagyunk, ezért mindennél jobban kellene a hatásainktól védenünk, de milyen is valójában a ’ma’ természetvédelme? A legtöbbünk elméjét és testét gyerekkora óta telíti a környezeti nevelés, de mindannak ellenére, amit tanultunk, mégis folyamatosan választjuk a nagy semmit, továbbra is pusztítjuk a bolygót, és továbbra is szinteket lépünk a szükségtelen fogyasztás terén, mert a környezeti nevelésből hiányzik az elszámoltathatóság, mert nincs ellenőrzés. Az ellenőrzés például, hogy oké, megtanítottunk, miként legyél összhangban a bolygóval. De vajon úgy is csináltad?
Mert a természet velünk mindig összhangban van. Elég csak emlékezni a közelmúltra, hiszen amint azt a világjárvány idején láttuk, a természet biztosítja a végső és egyetlen megbízható menedéket, amikor a barátok, a család és a társadalom nem elérhető. Hát nem a természetbe sereglünk vigasztalásra, kikapcsolódásra, feltöltődésre és még sorolhatnám? Azonban mára elértünk egy olyan pontot a bolygón, ahol a természetvédelemnek már nem egyesek számára szépnek, hanem mindenki számára szükségesnek kell lennie. Ez a sürgősség nehéznek és félelmetesnek tűnhet. Megbéníthat bennünket a túlterheltség érzése és a feladatra való alkalmatlanságunk, könnyen zaklatottá és tehetetlenné válhatunk, – életünk során és általánosságban véve ezek minden szorongásunk alapkövei is –.
Pedig a természetről való gondoskodás, – amit a természetvédelemről kellene gondolnunk –, nem is annyira a hősiességről szól, mint inkább a csendes odaadásról. Egy hellyel és az ott található dolgok iránti szeretettel kezdődik. Védd a természetet, mert szereted, és ne azért, mert meg akarod menteni, és azért se, mert szeretnéd, hogy elismerjenek, azért pedig végképp ne, mert be akarod fejezni ezt a munkát. A természetvédelmi munka egy végtelen történet, egy váltófutás egyik generációról a másikra. Nyújtsd ki a kezed, hogy elvedd a botot és vidd, amíg lehet, majd add tovább és így tovább. Cselekedj! És máris elmúlik a szorongásod, ha a lehetőségeidhez képest megtettél mindent. Kezdd azzal, hogy megismered a világot, mely körülvesz. Menj ki a kertbe, egy rétre, vagy egy erdőbe és ismerkedj, mert csak arról tudsz gondoskodni, amit ismersz. Nézz szét!
Látod? A lepkéket, a darazsakat, a madarakat, a növényeket? Mind, egy számunkra ismeretlen célt követnek. Biztosan láttunk már egészen nagy méretű lepkéket, melyek szárnymintája repülés közben is jól megfigyelhető. Ilyen például a kardoslepke (Iphiclides podalirius), a fecskefarkú lepke (Papilio machaon), atalantalepke (Vanessa atalanta) vagy éppen a közönséges gyöngyházlepke (Issoria lathonia). A fotózásuk se okoz túl nagy fejtörést.
Kardoslepke (Iphiclides podalirius). Fotó: Lajtár Lili
De mi a helyzet az apróbbakkal? Szállnak virágról virágra, de közeledtünkre olyan gyorsan eltűnnek a távolban, hogy csak hűlt helyüket találjuk a virágon… Ilyenek például a boglárkalepkék. Nem elég, hogy gyorsan odébb reppennek, de a fajhatározásuk sem túl könnyű feladat, még nyugodt körülmények között sem. Jellemző rájuk, hogy nemcsak virágokon lelhetünk rájuk, hanem állati ürülékeken is! Jól hallottátok! Ürüléken, mert bizony abból szívogatnak! Kész őrület a természet, igaz? A bengeboglárka (Celastrina argiolus) tipikusan ilyen faj és elég gyakorinak is mondható, tehát nem nehéz vele összefutni.
Bengeboglárka (Celastrina argiolus). Fotó: Lajtár Lili
Ott vannak az éjjel aktív lepkék is, például a szenderek. Tudtátok, hogy ők is nagy szerepet játszanak a virágok beporzásában? Felmerülhet a kérdés, hogy mégis mit poroznak be éjszaka… Bizony vannak éjjel nyíló és illatozó virágok. A szenderek között ráadásul vannak igen nagy méretű fajok is, mint a sávos szender (Hyles livornica). Ha elég bátrak vagyunk, óvatosan alájuk is nyúlhatunk és kis szerencsével valószínűleg át is fognak majd mászni a kezünkre.
Sávos szender (Hyles livornica). Fotó: Lajtár Lili
Ha még bátrabbak szeretnénk lenni, akkor barátkozzunk meg egy kicsit az óriás tőrösdarázzsal (Megascolia maculata)! Az óriás tőrösdarázs nem is annyira rémisztő a nevével és a kinézetével ellentétben. Nem bántanak, nem kell félni tőlük. Ha volt már valakinek lehetősége testközelből megfigyelni őket, láthatta, hogy inkább barátságosak, eszük ágában sincs támadni. Ha legyőzzük a kezdeti félelmünket és higgadtak maradunk, sokáig elidőzhet a kezünkön egy-egy példány, mint ahogy látható az egyik képen is.
Hím óriás tőrösdarázs (Megascolia maculata) az ujjamon. Fotó: Lajtár Lili
Igaz, már nyár elején járunk, de még mindig madárdaltól hangosak a nappalok, sőt megannyi virág tündöklése is csodás érzéseket vált ki bennünk. Sokfelé láthatunk még például fiatal fekete rigókat (Turdus merula) a talajon ugrálva a szüleiket követve egy kis táplálék reményében. Leginkább ilyenkor szembesülhetünk azzal a ténnyel, hogy ezek a fiatal madarak valójában nem árvák, hiszen a szüleik mindent megtesznek a táplálásukért. A teljes röpképességük elérése előtt azért repülnek ki a fészekből, hogy javuljanak a túlélési esélyeik. Láttunk már rigófészket, igaz? Olyan helyekre képesek építeni azokat, hogy szinte csoda, hogy nem találja meg azonnal valamilyen ragadozó a tojásokat vagy a fiókákat.
Aztán mit találhatunk még? Ahol páradús a környezet, ott elkerülhetetlen, hogy találkozzunk csigákkal. Nincs is annál “szebb” pillanat, mikor véletlen belenyúlunk egy meztelencsigába… A meztelencsigák is csodás lények a maguk módján, félni tőlük se kell, nem bántanak, esetleg a veteményesben tudnak garázdálkodni. És, ha csigákról van szó, sokunknak általában a szabad szemmel is jól látható, nagy méretű fajok jutnak az eszébe, mint például az éticsiga (Helix pomatia). De mi a helyzet a porszem méretű csigákkal? Pár hete találtam hengeres oszlopcsigácskát (Truncatellina cylindrica), alig éri el a 2 mm-t! Nagyon nehéz rábukkanni, de ha kitartóak vagyunk és gyanúsnak ítélünk meg egy bogárürüléket, érdemes alaposabban szemügyre venni, ugyanis lehetséges, hogy az valójában egy csigaház.
Hengeres oszlopcsigácska (Truncatellina cylindrica). Fotó: Lajtár Lili
A hengeres oszlopcsigácska (a kicsi sötét pötty a tenyerem közepén) méretbeli összehasonlítása az éticsigával (Helix pomatia). Fotó: Lajtár Lili
Esténként gyakori, hogy a természet még közelebb kerül hozzánk, hiszen találkozhatunk sünökkel, lepkékkel, denevérekkel, baglyokkal. Meg is leshetjük őket, mint ahogy én tettem, amikor megfigyeltem egy széncinege (Parus major) alvását a lámpa melletti aloé levelén. Nagyon halkan és lassan közelítettem meg, hogy nehogy felébredjen. Egy tollgombóchoz hasonlított, fejét a szárnya mögé dugta. Egy fiatal egyed volt, ugyanis tollai csúcsa ilyenkor még hegyesek (ez a farktollaknál látszódik a legjobban) és melle is alig sárga.
Egy alvó széncinege (Parus major). Fotó: Lajtár Lili
Láthatjuk, hogy ott van a természet mindenhol, és talán sok is a szóból. Ezért irány a természet!
Írta: Lajtár Lili – biológus
A cikk borítóképét készítette: Bóta István (A természet szíve)
