Huszonnégy év után került meg egy elveszett óriás-gyümölcsgalamb Új-Zélandon

2020.09.30.

A madár Új-Zélandon őshonos galambféle. A Pidge nevű példány 1996-ban tűnt el a Rotorua nemzeti parkból, azóta nem látták. Augusztusban azonban váratlanul előkerült és a lábán található gyűrű alapján sikerült azonosítani. A meglepetés annál is nagyobb volt, mert a kereruk 15-25 évig élnek, a megkerült madár most 29 éves.

Emma Bean, a park kiwikeltetőjének vezetője elmondta, hogy Pidge feltehetően a legidősebb példánya a fajnak. A park felvette a kapcsolatot a Hamilton Állatkerttel, ahol állítólag egy még idősebb kereru élt, de az a példány már elpusztult.

Pidge-re soványan és nagyon rossz állapotban találtak rá augusztusban. A park mindeddig titokban tartotta előkerülését, de most azt közölték, hogy jól van, egy hónapja szőlővel és banánnal etetik. „Már látszik, hogy szívesen repülne, úgyhogy a héten kiköltöztetjük a röptetőbe” – mondta a szakember.

A 29 év után előkerült PidgeForrás: tvnz.co.nz

A park gondozói szerint a dokumentumokból nem derül ki, hogy Pidge annak idején megszökött a parkból vagy egyszerűen elengedték. De úgy vélik, a közelben élhetett és most azért került elő, mert már nem jutott elég élelemhez. Bean elmondta, hogy a kereruk párban élnek, ezért figyelni fogják Pidge-et, hogy vajon előkerül-e a partnere.

Két éve az óriás-gyümölcsgalamb lett az év madara Új-Zélandon. A maori néven kereru nagy testű, mintegy félméteresre megnövő galambféle, amelynek jellegzetes tollazata a hátán és a fején zöld, a hasán fehér. Érett gyümölcsökkel táplálkozik, s mivel az a szervezetében megerjed, előfordul, hogy a kereru leesik a fáról, mert „megrészegülve” nem képes kapaszkodni.

A kererupopuláció nagyjából állandó, de egyes régiókból, ahol ragadozói túlságosan elszaporodtak, csaknem eltűnt már.

A videó ide kattintva érhető el.