A Koreai Tudományos és Műszaki Egyetem kutatói olyan szerves oldatot hoztak létre, melynek felhordásával megfelelő teljesítményű és nagy területű napelemek alakíthatók ki.
A kutatás már régóta tartott, a siker bejelentése azért váratott magára, mert az előállított oldat megszilárdulási sebességét csak mostanra sikerült megfelelően beállítani. A problémát az jelentette, hogy a felkenhető napelemcellák túl kicsik voltak.
Ahogy a kutatók növelték a cellák nagyságát, úgy csökkent azok hatékonysága, ezért He Dzsung Szon és csapa azt a mechanizmust vizsgálta, amely a réteg formálódását szabályozza, ami a cellaméret változtatásával együtt módosul. A szakértők megállapították, hogy túlságosan lassan párolgott el az oldószer a felhordható keverékből.
Szon és szakértő csapata a probléma leküzdése érdekében olyan bevonási módszert alkalmazott, amelyet jellemzően laboratóriumokban szoktak használni. Az eljárás lényege, hogy a réteg kialakításakor az oldatot gyorsan forgatják, ezzel pedig felgyorsul a párolgás is. Ezzel már
olyan, viszonylag nagy méretű szerves cellákat tudtak létrehozni, melyek 30%-kal hatékonyabbak a piacon megvásárolható napelemeknél.
A szerves oldattal megalkotható cellák újabb mérföldkövet jelenthetnek a napelemek piacán. Így már az is elképzelhető, hogy egy napon a fotovoltaikus oldatot festékként felhordva bizonyos felületekre hozunk létre napelemes rendszereket. A technológia nagy előnye, hogy olcsón kivitelezhető, környezetbarát, és kisebb platformokon is egyszerűen alkalmazható.