A sarlósfecskék kétségtelenül a madárvilág egyik legkiválóbban repülő tagjai. Életük legnagyobb részét a levegőben töltik: itt szerzik táplálékukat, itt gyűjtenek fészekanyagot, a levegőben párzanak, sőt még az alvást is repülés közben végzik (nagy magasságban, lassan keringve).
A sarlósfecskék a repülő életmódhoz legszélsőségesebben alkalmazkodott gerincesek közé tartoznak, gyakorlatilag soha nem szállnak le a talajra, éppen ezért fészkeiket főleg magas sziklafalak, illetve ezek hiányában toronyházak, víztornyok, várfalak magasan lévő hasadékaiban alakítják ki.
Svéd kutatók a madarakra helyezett apró adatrögzítő műszerekkel kimutatták, hogy évente akár 10 hónapot képesek leszállás nélkül folyamatosan a levegőben tölteni ezek a madarak. Testfelépítésük tökéletesen alkalmazkodott a repüléshez, lábaik viszont fejletlenek, járásra nem alkalmasak. Erre utal tudományos neve, az Apus apus is. A latin apus szó ugyanis lábatlant jelent. Kapaszkodni azonban rövid, erős lábaival és körmeivel tökéletesen tud.
A költési időszak kivételével (június-július) tulajdonképpen folyamatosan repülnek. A kotlást egymást váltva mindkét szülő végzi, általában 2-3, ritkán 4 tojást rak a tojó. A költés ideje meglehetősen hosszú, 18-25 nap kotlás után 40-60 nap fiókanevelés következik. A már tollas sarlósfecske fiókák hideg idő esetén, amikor a szülőmadarak nem tudnak elegendő táplálékot gyűjteni, akár 10-15 napos koplalást is túlélnek. Ilyenkor saját testhőmérsékletüket lecsökkentik és alszanak. Az öreg madarak pedig ideiglenesen elhúzódnak a közelgő hidegfront elől, olykor akár többszáz kilométerre is eltávolodva a fészektől. Párjához és költőhelyéhez rendkívül hű madár. Németországi kutatások bizonyították, hogy ha a költőhelye valamilyen okból megszűnik, nem feltétlenül keres másik helyet, előfordul, hogy inkább nem költ többé. Még egy érdekesség, hogy hatalmas energiát felemésztő repülési idejük ellenére a sarlósfecskék meglepően sokáig élnek, madárgyűrűzéssel történő kutatások támasztják alá, hogy több, mint húsz évig is élhetnek.
Nevével ellentétben semmi köze a fecskékhez, csupán hasonló kinézetük és életmódjuk miatt kapta ezt a nevet. Nem a fecskefélék, hanem a sarlósfecskefélék családjába tartozik, legközelebbi rokonai pedig az újvilági kolibri fajok között találhatók. Vonuló madár, a telet Afrika déli részein tölti.
Eredetileg sziklafalak repedéseiben, löszfalakban, fák odúiban költött, de a városok kialakulásával természetes élőhelyeinek száma jelentősen lecsökkent, így beköltöztek a városokba. Templomtornyok, panelházak tetőszerkezetének üregeiben, víztornyok kupolájában, valamint az épületek legkülönbözőbb réseiben telepszik meg leggyakrabban, emiatt elég ritka, hogy költőhelyét megfigyelhessük. Két héttel ezelőtt azonban olyan szerencsés helyzetbe kerültünk, hogy egy Zala megyei településen található víztorony legtetejébe felmászhattunk, s Szinai Péter kollégával egy 10 párból álló sarlósfecske „költőtelepet” testközelből megfigyelhettünk, a fiókákat meggyűrűzhettük. Óriási élmény volt. A 10 pár sarlósfecske mellett a torony tetejében egy 30-40 példányos közönséges denevér (Myotis myotis) kolónia is él. E két faj békésen egymás mellett költ és szaporodik, egy légtérben. A sarlósfecske és a közönséges denevér is településekhez kötődő, védett faj Magyarországon.
Szöveg és fotók: Varga Júlia – Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság, Nyugat-Zala Tájegység
A cikk borítóképét készítette: Gór Ádám