Északi ragadozó madarak a Kis-Sárréten

2019.10.24.

Az időjárás még a nyarat idézi, de a madárvilágban már az őszi időszaknak megfelelő, élénk mozgás tapasztalható a Körös-Maros Nemzeti Park tájain. A Kis-Sárréten az ilyenkor szokásosnál lényegesen több ragadozó madár tartózkodik.

A Biharugrai – halastavakon és a környező területeken az elmúlt napokban 30 rétisast számoltunk, s rendszeresen látunk egy-két parlagi sast is. Ez a magas egyedszám általában a késő őszi, téli hónapokra jellemző. Azért is furcsa a rétisasok korai felszaporodása, mert az északi vadlúdcsapatok, azon belül is a nagy lilikek még csak kisebb számban vannak jelen (a rétisasok főként ezekből a vadlúdcsapatokból szerzik zsákmányukat).

Hetek óta két vándorsólyom is mozog a Biharugrai-halastavakon. Barna rétihéjákból szintén több példány tartózkodik a területen. Az utóbbi években megfigyeltük, hogy egyre több barna rétihéja marad itt a téli időszakra, elsősorban tojó példányok.

A környező pusztafoltokon a növekvő pocoklétszámnak köszönhetően gyakori az egerészölyv és a vörös vércse. A napokban megérkeztek a vonuló kékes rétihéják első hullámai. Ez utóbbi fajnak több ismert éjszakázóhelyét rendszeresen figyeljük a téli időszakban, az állomány felmérése céljából.

Tiszteletbeli ragadozó madaraink, a nagy őrgébicsek is a szokásosnál korábban érkeztek meg a Kis-Sárrétre. Leggyakrabban az út menti elektromos vezetékeken figyelhetjük meg őket, onnan lesnek zsákmányra. Egyre gyakrabban találkozhatunk a vonuló énekesmadarakat követő karvalyokkal is.

A cikk borítóképét készítette: Kalmár Lajos Gábor („A szépség„)