Drámaian zsugorodnak az alpesi gleccserek

2020.07.02.

Az Erlangen-Nürnbergi Egyetem tudósai megállapították, hogy az alpesi gleccserek az ezredfordulótól 2014-ig jégmennyiségük 17 százalékát veszítették el, több mint 22 köbkilométert. Mint írták, Svájcban különösen súlyos a helyzet.

Ez az első tanulmány, amely a lánchegység egészét vizsgálja. A tudósok radarműholdak adatait használták, hogy a hegyfelszín háromdimenziós modelljét megalkossák, majd ezt összevetették a műholdfelvételekkel. Így mérték meg a gleccserek kiterjedését és magasságát.

A legnagyobb mértékű jégolvadást a svájci Alpokban állapították meg.

„Itt a legkiterjedtebbek a jégfolyamok, ugyanakkor itt a legmagasabb az olvadási arány. Wallis kantonban a Nagy Aletsch, az Alpok legnagyobb gleccsere évente öt métert olvad a lejjebb fekvő részeken” – magyarázta Christian Sommer, az egyetem földrajzi intézetének kutatója, aki azt is elmondta, hogy a Középső-Alpok legmagasabb részein még nincs jégolvadás.

Fotó: Shutterstock

Egész más a helyzet a peremhegységekben, ahol már a magasabban fekvő helyeken is megfigyelték a tudósok az olvadást. Ez arra utal, hogy a peremhegyvidékek lesznek az első régiók, amelyek a jövőben jégmentessé válnak – mondta a kutató.

Az adatok lehetővé tették a majdnem négyezer alpesi gleccser többsége változásainak kiértékelését, valamint előrejelzést tudtak készíteni a nyári hónapok olvadékvizéről is, amely sok ország vízellátásában és energiagazdálkodásában játszik szerepet.

Ennek az Alpok térségén kívül hatása lesz a hegységben eredő nagy európai folyamrendszerek vízháztartására is – figyelmeztetett Sommer.