Dél-Borsod kevésbé ismert emlősei – a nyestkutya

Elkövetkező írásainkban olyan, hazánk területén és a Borsodi-Mezőségben is előforduló emlősöket szeretnénk bemutatni, melyekkel a hétköznapi kirándulók, gyalogos turisták nemigen találkoznak.

Jelenlétük rejtve marad a vidékre alkalmilag látogatók, és az átutazó turisták előtt, mozgásukat csak a szakemberek, a területen dolgozó hivatásos vadászok, vadőrök, természetvédelmi őrök ismerik. De többnyire számukra is, csak lábnyomaik, életnyomaik, esetleg csapdába került példányaik adnak hírt jelenlétükről. Erre a tényre utal a címben szereplő, „kevésbé ismert” kifejezés is. Első két írásunkban olyan fajokat mutatunk be, amelyek veszélyt jelentenek a hazai védett területen is élő védett, illetve fokozottan védett fajokra. Ezért került itt már szóba a rosszul hangzó „csapda” kifejezés is. De mielőtt továbbmennénk, essen szó a Bükki Nemzeti Park védett területein dolgozó hivatásos vadászok nem mindenki által ismert munkájáról.

Hivatásos vadászaink télen, nyáron, hóban, fagyban, esőben, sárban, nyári kánikulában, hajnalban, vagy éppen késő éjszaka, figyelik, és nevelik területük vadállományát, védik a vadászható és a védett, értékes emlős és madárfajainkat. Hasonló a helyzet más nemzeti parkok területén is. Munkájuk kötelező része a komoly szaktudással végzett, ún. „dúvadgyérítés”, amelyet nemcsak fegyverrel, hanem szükség esetén csapdázással is végeznek. Miért van erre szükség? Nézzünk egy példát! A veszettség ellen rendszeresen vakcinázott és mára jelentősen elszaporodott rókaállomány nem csak a rágcsálókat, pockokat, de pl. az őzgidát is elviszi, a földön fészkelő védett, és fokozottan védett madarak fészkeit is kifosztja, ha megteheti. Ráadásul a róka jóval gyorsabban szaporodik, mint zsákmányállatainak egy része, és mivel a veszettség, ­mint azt említettük, ma már nem tizedeli állományát, a vadászok beavatkozása nélkül, vagyis gyérítés, állományszabályozás nélkül, egy adott terület állatvilágának biológiai egyensúlya jelentős mértékben felborulna, egyes védett fajok el is tűnnének a területről. Említhetnénk további fajokat is, mint a szajkót vagy a dolmányos varjút, de jelentős kárt okoznak a kóbor kutyák és macskák is, pl. a védett ürgeállományban. Ezért a hivatásos vadászok a törvényi előírások betartásával gyérítik, lövik, csapdázzák a szőrmés és tollas kártevőket.

Nyestkutya (Forrás: https://www.kora.ch/)

Ennek során kerültek elő a nyestkutyák is a Borsodi-Mezőség területéről. Nem először, de nem is túl gyakran. Az első példányt 2004-ben lőtték ki a Szili-erdőben. Ezt követően, hosszú szünet után Kiss János hivatásos vadászunk csapdáiba került 2019-ben, majd az idén 2020-ban 1-1 példány a Borsodi-Mezőség területén.

De mi is, ki is ez a jellegzetes színű „mosómedve-kutyának” is nevezett, „az egyetlen igazi téli álmot is alvó” (Náhlik 2012) kutyaféle?

A nyestkutya –Nyctereutes procyonoides nem tagja a magyar állatvilágnak. Vélhetően kelet felől spontán települhetett be. Első példányát 1961-ben Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a Lónyai-erdőben lőtték.

A nyestkutya eredetileg Japánban honos, hosszúszálú, igen dús szőrzetű, a kutyafélék alcsaládjába tartozó ragadozó. A szűcsök „japán-rókának, vagy „tengeri-rókának” is nevezték. Japánon kívül az egész Távol-Keleten előfordul Észak-Vietnámig. Ezen a területen 3 alfaja él: N. p. procyonoides, N. p. ussuriensis és N. p. viverrinis. Ukrajnába 1928-ban telepítették be. A későbbiekben többször próbálkoztak honosításával az egykori Szovjetunió európai és ázsiai területeire, Karéliától, a Baltikumon, Belorusszián, és Ukrajnán át Moldáviáig, a Kaukázusba, Kazahsztánba és Szahalinra. Különösen az 1948–1955 közötti időszakban telepítettek sokat, mintegy 9000 példányt. E területekről terjedt el egész Európában. A telepítés célja az volt, hogy a rókáéhoz hasonló értékű prémjét Európában is elérhetővé tegyék.

Magyarországon az első példányt Zán József lőtte, 1961. március végén, majd újabb kettőt 1962 januárjában. Az elejtések a Lónyai-erdőben (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) történtek. Ezt követően ismételt előfordulása igazolódott, pl. Békésből, Somogyból, Gödöllőről, Pécelről, Vas és Fejér megyékből, Egerlövőről.

Testalkata a kutyafélék közül leginkább a sarki rókára emlékeztet. Mint ahogy latin neve is mondja (Procyon – mosómedvefélék), szőrzete hasonlít a mosómedvéhez. Legalábbis annyiban, hogy pofáján hasonló fekete álarc húzódik. Szemben a mosómedvével azonban, a nyestkutyának busa feje, erős pofaszakálla, gyűrűzöttség nélküli farka van.

A nyestkutya (A) és a mosómedve (B) arcrajzolata (Forrás: Vadászati állattan)

Megtelepedési helyein előszeretettel tartózkodik sík területen, ahol sok kis tó és vízfolyás, sűrű aljnövényzetű, kisebb lombos vagy elegyes erdők, valamint kisebb facsoportokkal tagolt mocsaras, nedves rétek vannak. Hazánkban az első nyestkutyák erdős területeken jelentkeztek, s borzkotorék volt ideiglenes tanyájuk. Későbbi előfordulásaik vizes élőhelyekhez kötődtek, de terjeszkedő faj lévén vándorlásuk során (ami napi 15–20 km, évi 200–500 km is lehet) egyebütt is megjelenhetnek. Legújabb előfordulásai is mind üde élőhelyek közelében voltak.

A nyestkutya monogám állat, ősszel választanak párt, s a párkapcsolat egy életre szól. Az egyik fél pusztulása után az újabb párválasztás a következő szaporodási időszakban történik meg. A 8-10 hónapos korban ivaréretté váló állatok párzása február második dekádjától március első dekádjáig tart. A nőstények tényleges ivarzása átlagosan 4, ritkábban 7 napos, ami 20–24 nappal később még akkor is megismétlődik, ha a nőstények már vemhesek. A nőstények kilenc hetes terhesség után hat-nyolc kölyöknek adnak életet, melyeket elhagyott borzkotorékban, fák gyökerei között, rőzserakatokban vagy tuskón kialakult odúban nevelnek fel a szülők. A kölyköknek már születésükkor is sűrű sötétszürke bundájuk van, de a szemük csak a 10. napon nyílik ki. Fél évig tart kifejlődésük, mialatt mindkét szülő gondozza őket. Fokozatosan kapcsolódnak be a szülők portyázásaiba, melyek során megtanulják az önálló életet. A legmagasabb életkora a vadon élő példányok esetében 7–8 év lehet, állatkertben a 11 évet is eléri.

Ellenségei között Európában a róka, a farkas, a hiúz, a rétisas és szirti sas, olykor az uhu szerepelnek, de a kóbor kutyák és a vaddisznók is megfoghatják a fiatalokat. Betegségek ugyancsak tizedelik állományát. Legsúlyosabb betegsége a veszettség, de a leptospirózis és a trichinellózis is előfordul. Az ausztriai kutatások igazolták egyes példányok esetében a hólyagférgesség (Echinococcus multilocularis), és a babézia (Babesia cf. microti) jelenlétét szervezetükben (Tanja D. et al. 2017).

2020 februárjában csapdába került nyestkutya (Kiss J. 2020)

A táplálkozási szokásaira irányuló vizsgálatok eredményei alapján azt lehet mondani, hogy szívesen fogyaszt egereket, békákat, földön fészkelő madarak tojásait, fiókáit, de különösen kedveli a halat, megfogja a rákokat, piócákat, rovarokat. Megeszi a gyümölcsöket és csonthéjas terméseket is. A Duna-deltában a táplálékát leginkább ízeltlábúak, kétéltűek, növények, különböző rágcsálók, madarak és hüllők alkotják. A két megvizsgált magyar példány emésztőtraktusában nyúlkarmokat, vaddisznószőrt (dög), vadcseresznye-, és kökénymagokat találtak.

Elterjedési területének hidegebb klímájú részein a nyári időszakban zsírréteget fejleszt, és mint azt már említettük, a telet többnyire alvással tölti. Ilyenkor egy megfelelő odúba, vagy mohával, száraz fűvel bélelt, fagyhatár alatti üregbe húzódik. A mély alvás időszaka a november és március közötti időszak.

Magyarországon ritkaságszámba megy megfigyelése vagy elejtése. Az erőteljes vadászati nyomás, a kiterjedt száraz területek, olykor összefüggő erdőtestek szintén nem kedveznek megtelepedésének. Országos állománya elenyésző.

A nyestkutya nem mutat territoriális magatartást, átlagos mozgáskörzete 55 ha. A naponta megtett távolságot tavasszal 15–20 km-re, nyáron 6–10 km-re, kora ősszel 8–12 km-re, késő ősszel pedig csak 2–3 km-re becsülik. Egyes egyedek ősszel több, mint 100 km-t vándorolnak.

Betelepülését – mint nem őshonos fajét – minden eszközzel meg kell akadályozni. Elszaporodása – táplálkozási szokásai miatt – sem vadgazdálkodási, sem természetvédelmi érdekből nem támogatandó. Az említett okokból hazánkban is vadászható egész évben.

A fogságban tartott állatok hamar megszokják az ember közelségét, de félénkek maradnak. Elterjedési területén Japánban, Kínában, Szibériában a húsát fogyasztják, bőréből kucsmát, kabátot, kabátbélést, dobdíszt, készítenek.

Felhasznált irodalom:

Ekkehard Ophoven (2014): Vadon élő állatok, Saxum Kiadó, Debrecen.

Faragó Sándor: Vadászati állattan: https://regi.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/2…

Náhlik A.(2012): Vadászattan, Nyugat-Magyarországi Egyetem, Sopron. Pp.:42-43.

Tanja D., Adnan H., Walter G., and Georg G. D. (2017): The raccoon dog (Nyctereutes procyonoides) and the raccoon (Procyon lotor) ­ their role and impact of maintaining and transmitting zoonotic diseases in Austria, Central Europe

Írta: Barati Sándor – természetvédelmi terület felügyelő