…mikor a vadgalamb benne költ… – szól a közismert népdal. És valóban, természetvédelmi szempontú megközelítésből annál értékesebb egy erdő, minél több élőlény találja meg benne az életfeltételeit.
Gyakran halljuk kirándulóktól, hogy helyenként mennyire gondozatlan az erdőkép: lábon száradt, földön korhadó, patakba dőlt faanyag, girbegurba böhöncök. Ilyenkor mosolyogva magyarázzuk, hogy a természetben nem a fűnyírózott parkot kell keresni, inkább tekintsék szerencsének, hogy a vadon zabolátlanságából kaptak ízelítőt, s hogy ez így van rendjén.
Lássuk, miért!
Az erdő önállóan is működőképes, összetett rendszer. Életközösség, amelyben a növények, állatok, gombák, mikroorganizmusok között szoros kapcsolat, kölcsönhatás figyelhető meg. Az ideális működéshez valamennyi résztvevőre és a bonyolult kapcsolatrendszerek fenntartására egyaránt szükség van. Azonban nem olyan mesevilágot kell elképzelni, ahol csak jó dolgok történnek, inkább olyat, amelyben a pozitív és negatív pólusok is jelen vannak, de ezek egyensúlyi állapotot képesek létrehozni. Ezt a harmonikus egyensúlyt legtöbb esetben az ember bontja meg. Vagy azzal, hogy kiemeli a rendszer egyes elemeit (pl. gyomirtás, rovarirtás, erdőgazdálkodás), vagy épp azzal, hogy betesz egy oda nem valót (ld. behurcolt, idegenhonos fajok). Ezek mellett persze döntő szerepet játszik még a környezet szennyezése, a hulladékok kihelyezése. De maradjunk az elsőként említett tényezőnél.
Mi az, amit az ember takarítás címén rendszeresen eltávolít az erdőkből? Az elpusztult és beteg faanyagot. Az odvasodó, nagyméretű fák, a kidőlt törzsek az erdő fontos alkotói, számos élőlény élete kapcsolódik hozzájuk: rovaroknak, kétéltűeknek, madaraknak, emlősöknek szolgálnak táplálékul, búvóhelyül, szaporodó helyként. Azért kényszerül egyre több állat kultúrkörnyezetbe, mert a természetes élőhelyét megszüntetjük (pl. denevérek, harkályok). Holt faanyag hiányában a gombák jelentős része hiányozna az erdőkből. Az utóbbi évtizedek kutatásai világítottak rá, hogy az erdők egészségi állapota nagyban függ a növények és a gombák közötti együttélés minőségétől. Ez azzal magyarázható, hogy a szárazföldi növények több mint 90%-a szimbiózisban él valamilyen gombával. Ez az együttélés segíti például a fákat a mostoha körülmények túlélésében. Nem meglepő tehát, hogy miért különösen lényeges a gombafonalakkal behálózott talaj kímélete. Erdeink gazdagságát mutatja, ha tüzetesebben szemlélve minél sokszínűbb, érdekesebb kép tárul elénk: ahol jelen vannak famatuzsálemek és néhány éves fácskák egyaránt, ahol vadcseresznyék, berkenyék, szelídgesztenyék, nyírek színesítik a palettát, ahol a cserjék terméseiből madarak lakmároznak, és a hangyabolyok körül serény sistergés hallatszik.
Örüljünk az effajta látványnak és a rendezetlennek tűnő, földön fekvő fatörzseknek, félbetört csonkoknak és gyökértányéroknak is, ezek jelentik a változatosságot! Hiszen tudjuk, a változatosság gyönyörködtet…
Képek és szöveg: Kóródi Blanka
A cikk borítóképét készítette: Krizsán László („Őszi hangulat„)
