A zaj- és fényszennyezés károsítja a madarak szaporodási képességét

2020.11.16.

A Michigani Egyetem (UM) kutatói hatalmas adatállomány segítségével vizsgálták, hogyan befolyásolja a mesterséges fény és az ember okozta zaj 142 madárfaj 58 506 fészkének reprodukciós sikerét Észak-Amerikában.

A Nature tudományos lapban megjelent tanulmányban a szakértők arra jutottak, hogy

nyílt területeken, például füves legelőkön vagy mocsaras vidéken a fényszennyezés hatására a madarak akár a normálisnál egy hónappal korábban megkezdhetik a költést, erdős területeken pedig 18 nappal korábban. Ez időzítésbeli problémákat okozhat: az éhes fiókák még azelőtt kikelhetnek, hogy elérhető lenne a táplálékuk.

Éjszakai fényszennyezés egy város felett – Fotó: Shutterstock

A globális felmelegedés miatt ugyanakkor bizonyos táplálékok korábban elérhetők. Azoknak a madaraknak, melyek megtartották az idők során költési idejüket, mivel belső órájuk a nap hosszához igazodik, kevesebb utódja marad életben, ha a költés idejére már eltűnik az élelem.

Ezekből a felismerésekből két következtetés vonható le a madaraknak a klímaváltozásra adott válaszáról. Egyrészt a mesterséges fényviszonyok között élő madarak jobban követik – legalábbis átmenetileg – a klímaváltozást, mint a sötét területen élők. Másrészt, amikor a tudósok úgy vélték, hogy a madarak a klímaváltozáshoz igazítják szaporodási idejüket, valójában a fényviszonyok változásához igazodtak. Számos vizsgálatot ugyanis olyan területen végeztek, mely fényszennyezésnek volt kitéve.

A tudósok 27 madárfaj esetében részletesebb vizsgálatokat végeztek. Arra jutottak, hogy a madarak gyenge fényben való látási képessége és füttyének hangereje összefüggésben van a fény- és hangszennyezésre adott reakciójával.

Minél több fényt képes befogadni egy madár szeme, annál előbbre hozta költési idejét a fényszennyezésre adott reakcióként, és annál többet profitált a fényszennyezésből a fészek nagyobb költési arányával.

Fotó: Shutterstock

A hangszennyezést vizsgálva arra jutottak, hogy a fás környezetben élő madarak jóval érzékenyebbek a zajokra, mint a nyitott területeken élők.

A hangszennyezés késleltette azon madarak fészekrakási idejét, melyek alacsonyabb frekvencián énekelnek, tehát nehezebb meghallani őket az alacsony frekvenciájú, ember okozta zajban. A tojók párzási hajlandósága a hímek dalán alapul, sok esetben a tojóknak hallaniuk kell a hímek énekét, hogy fizikailag képesek legyenek a párzásra.

A vizsgálat az első lépés az észak-amerikai madarak érzékenységi indexének megalkotása felé.