A párizsi klímacélok betartásával érhetnénk el, hogy ne egy hosszú hőhullámos időszak legyen a nyár a jövőben az Alföldön és Budapesten

Idén nyáron az időjárás eddig elsősorban a jelentős mennyiségű esőkkel és az azok között meg-megjelenő rövidebb hőhullámokkal hívta fel magára a figyelmet. Jelen tanulmányban azt vizsgáljuk, hogy a tartós hőhullámok (vagyis amikor a napi átlaghőmérséklet legalább 3 napig 27 °C feletti) hogyan alakulnak hazánkban.

Ezt a kritériumot használjuk az országos tisztifőorvos által elrendelt legsúlyosabb, harmadfokú hőségriasztásnál is, mely azért fontos, mert a nappali hőséget nem enyhítő éjszakai meleg is befolyásolja ezen indikátort, és szoros kapcsolatban áll a többlethalálozással. Egy ehhez hasonló, de részletesebb tanulmányt már tavaly nyáron is megjelentettünk, de ebben a megfigyeléseket még csak 2020-ig elemeztük, illetve a jövőbeli eredményeknél az azonnali kibocsátás-csökkentés esetét még nem vizsgáltuk.

Idén augusztus 20-ig a fenti definíció szerinti tartós hőhullámból már volt néhány, de egyértelműen a legtöbbet Szeged és Budapest belvárosában mértük, 11 napot – a városi hősziget főleg éjszaka jelentkező melegítő hatása miatt. Ha visszatekintünk az elmúlt 52 év megfigyeléseire, akkor

a hetvenes-nyolcvanas években az ország egy kis részét leszámítva 20 év alatt egyetlen tartós hőhullámos napot sem találunk,

azonban az 1990-es évektől ez megváltozott, és különösen az elmúlt 15 évben országos átlagban már évi három ilyen napra számíthatunk, míg a Tiszától kissé keletre, Szeged-Hódmezővásárhely-Szentes körül ennek a duplájára is.

Az északi hegyvidéki tájak lefelé viszik az országos átlagot, de ez nem segít az Alföldön

A sokéves átlag azt jelenti, hogy ugyan nem minden évben fordult elő ennyi tartós hőhullámos nap (pl. 2018-2020 között gyakorlatilag nem volt ilyen), de a szélsőségesebb években, sorrendben 2012-ben, 2015-ben és 2007-ben országos átlagban 8, illetve 7-7 ilyen naptól szenvedtünk (érdekesség, hogy ezek nem a legmelegebb, 2022-es nyáron fordultak elő). Az országos átlag kevésbé fenyegető, hiszen az északi hegyvidéki tájainkon nincsenek tartós hőhullámok (1.ábra térképes része).

Ugyanakkor a legmelegebb nyáron, 2022-ben a 4 napos országos átlag mellett délkeleten 12 napot észleltünk, míg az említett 2012-ben és 2015-ben az országos átlagban detektált 7-8 naphoz képest a Délkelet-Alföldön 18 napot mértünk (1. ábra grafikonos része). Ezt nem könnyű elviselni, különösen a nagyobb városokban, főleg a szív- és érrendszeri betegségekkel küzdők, az idősebbek és a kisgyerekek szervezete veszélyeztetett a nyári hőségek idején. Egy hazai tanulmány kimutatta, hogy például az extrém meleg 2015-ös nyáron a hőhullámok 17%-os többlethalálozást eredményeztek.

Tavalyi tanulmányunkban arra jutottunk, hogy 89%-os valószínűségi aránnyal, azaz nagy bizonyossággal állíthatjuk, hogy az emberi tevékenység okolható a hőhullámok gyakoriságának eddigi jelentős hazai növekedéséért.

Ha betartanánk a Párizsi Megállapodást, a mostani szinten stabilizálhatnánk a helyzetet

Ha a jövőbeli modelleredményeket tekintjük (2. ábra), akkor láthatjuk, hogy a következő egy-két évtizedben még kissé növekedni fog a tartós hőhullámos napok száma,

de az azonnali kibocsátás-csökkentéssel pár évtized múlva a jelenlegi érték körülire (2-3 nap/év) tudnánk azokat csökkenteni.

Ha csak két évtized múlva kezdjük érdemben csökkenteni az emberi tevékenység globális üvegházgáz-kibocsátását, akkor 2060 után átlagosan 5-10 napra számíthatunk évente (ez a mainál háromszor több). A pesszimista forgatókönyv szerint (azaz ha továbbra sem teszünk semmit), akkor fenyegetően sok, az elmúlt 20 év átlagánál közel tízszer több ilyen extrém meleg napra kell majd felkészülnünk. Ez az átlag azt jelenti, hogy egyes években akár 30 tartós hőhullámos napra is számíthatunk országos átlagban. Az ennek jobban kitett Budapesten és az Alföldön pedig egy-egy évben akár a nyár felére is kiterjedhetnek a harmadfokú hőhullámok,

és lényegében elbúcsúzhatunk az olyan nyaraktól, amikor nem lesz tartós hőhullám az ország legnagyobb részén.

Tényleg ezek lehetnek hátralévő életünk “hűvösebb” nyarai, ha nem cselekszünk

A pesszimista forgatókönyv szerint tehát valóban igaz lesz a sokszor elhangzó figyelmeztetés, miszerint a legextrémebb (2012-es és 2015-ös) nyarak néhány évtized múlva hűvösnek számítanak majd. Mivel nem lineáris a kapcsolat a hőhullámos napok és a halálozások között,

ez várhatóan hatalmas többlethalálozással jár majd, mely főleg az Alföldet és a nagyobb városokat érinti.

Az alkalmazkodási lehetőségek egyike lehet a belterek hűtése, de ennek jelentős energiaigénye van, amit jelenleg nagyrészt fosszilis energiahordozókkal biztosítunk, és ez tovább erősíti a globális felmelegedést (tipikus példája a rossz alkalmazkodásnak). A zöldfelületek növelése, az épületek megfelelő, energiahatékony hőszigetelése, vagy épp olyan magától értetődő lépések, mint a folyadékpótlás, még ha rendkívül fontosak is, tüneti kezelést nyújtanak, mert nem a gyökerénél kezelik a problémát (kivételt képez az energiahatékonyság, ami mitigációs és adaptációs szempontból is kiemelkedően fontos).

A tartós hőhullámok esetében elsősorban az üvegházhatású gázok kibocsátásának radikális csökkentésével és a fosszilis energiafelhasználás gyors és jelentős letörésével leszünk képesek elkerülni a társadalomra nehezedő egészségügyi terheket, valamint a jelenlegit sokszorosan meghaladó többlethalálozást.

Köszönet illeti a regionális modelleredményekért az Euro-CORDEX konzorcium modellező intézeteinek tagjait, a hazai megfigyelésekért pedig az Országos Meteorológiai Szolgálatot.

Rövid tudományos módszertan:

1. Regionális klímamodellekkel végzett szimulációk:
Egy térség, pl. hazánk éghajlatának részletesebb vizsgálatához regionális klímamodellekre van szükség, hiszen azok a légköri folyamatokat már elég pontosan és finom térbeli felbontással írják le. A regionális modellek historikus szimulációi nagy számban továbbra is csak 2005-ig állnak rendelkezésünkre, míg a jövőre vonatkozóan, 2006-tól indítva 2100-ig azt szimuláljuk, hogy egy-egy feltételes üvegházgáz-kibocsátási forgatókönyvre hogyan reagál az éghajlati rendszer. Jelen tanulmányban három forgatókönyvet tekintettünk: az azonnali kibocsátás-csökkentést feltételező, a Párizsi Megállapodásban szereplő 2 °C-os globális melegedést leíró, optimista RCP2.6-ot; a csökkentést 2040-től számító RCP4.5-öt; valamint a visszafogás nélküli, pesszimista RCP8.5-öt. Az elemzésben adott forgatókönyvön belül az Európa egészét ~10 km-es rácsfelbontással lefedő, EURO-CORDEX együttműködés keretében futtatott különböző, de ugyanazon hat-hat regionális klímamodell-szimulációt tekintettünk.

2. Szimulációk hibakorrekciója és megfigyelések:
Az elmúlt évtizedek folyamatos fejlesztései ellenére az éghajlati szimulációk még ma sem tökéletesek, így a vizsgált meteorológiai változótól függően kisebb-nagyobb hibával terheltek a megfigyelésekkel szemben. A hibák javításához hibakorrekciós módszerre és jó minőségű megfigyelésekre egyaránt szükségünk van. Ehhez a legjobb hazai, minőségileg ellenőrzött, homogenizált, 10 km-es rácsfelbontású, 1971-től rendelkezésre álló, ún. HuClim adatbázist tekintettük, hiszen ezen adatbázis szolgáltatta a múltbeli időszakra bemutatott eredményeket is. Jelen elemzéshez a jövőbeli eredmények bemutatásakor az ún. delta módszert használtuk, amely a megfigyelt eloszlások átlagát figyelembe véve végzi a modellhibák javítását (referencia: 1997‒2022).