Idén harmadjára került megrendezésre a Magyarország 365 fotópályázat, amelyre 37 ezer kép érkezett. A szakmai zsűri kategóriánként három díjat osztott ki, a közönség és a partnerszervezetek pedig három, illetve négy pályaművet díjaztak. A díjazottak között van Daróczi csaba, VM győztes.

A beérkezett 37 ezer képből a szakmai zsűri számos művet választott ki és bocsátott a közönség elé. Ezek megtekinthetők a verseny honlapján: Magyarország 365.

A kategóriagyőztesek díja idén is nettó 1 millió forint; a második helyezetteket 500 ezer forintos, a harmadikokat 300 ezer forintos díjjal jutalmazták. A zsűri szakmai díjain felül minden kategóriában kiosztottak közönségdíjat is, ennek értéke 1 millió forint.

A zsűri tagjai Kaiser Ottó fotográfus, a zsűri elnöke, Keleti Éva Kossuth-díjas fotográfus, Haris László fotóművész, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia elnökségi tagja, Potyó Imre környezetkutató, a 2020-as pályázat díjazottja, az év természetfotósa 2018, 2020 és Szecsődi Balázs, fotográfus.

És akkor lássuk a nyertes pályaműveket kategóriánként:

Természet és táj kategória

Lőrincz Ákos: Ködhatár – I. helyezett
Esteban Sanchez: Tejivó – II. helyezett
Kiss Márton: Start – Közönségdíj

Épített és tárgyi örökség kategória

Kovásznai Balázs: Több millió év egy képen – I. helyezett
Horváth Zsolt: Megyeri-híd – II. helyezett
Rizsavi Tamás: Budapesti metró – Közönségdíj
Bella László: A magányos kápolna – A Magyar Turisztikai Ügynökség különdíja

Életképek kategória

Kerekes M. István: Egy verseny margójára – I. helyezett
Dusha Béla: Tisztelgés a tudósnak! – II. helyezett
Dr. Szmolanka Leszja: Nekem a Balaton… – III. helyezett
Papdi Balázs: Hőlégballonok Szegeden és környékén – Közönségdíj
Zsoldos Alexandra: Az igen után ~ A Nagycsaládosok Országos Egyesülete különdíja
Kerekes M. István: Start – Az Operaház különdíja