Hazánkban is gyakori faj a macskabagoly, amelynek tollazatáról különös felfedezést tettek finn kutatók.
Számos állat létezik különböző színváltozatokban, ezekről már jó néhány esetben kiderült, hogy nem véletlenek. A színek segítik, hogy az állat beleolvadjon környezetébe, vagy egyes esetekben élettani funkciói is vannak a pigmenteknek.
A Turkui Egyetem kutatói a macskabagoly két színváltozatát, a sötétebb barnát és a fakó szürkét vizsgálták meg. Az elképzeléseink szerint ez az egész Európában elterjedt madárfaj is a környezeti körülményekhez alkalmazkodik a színeivel. A sötétebb színűekre a melegebb, párásabb környezetben, míg a világosabbra a hűvös, szárazabb környezetben, vagy épp a havasabb Észak-Európában fogunk nagyobb eséllyel rábukkanni.
Ez alapján a szakemberek úgy vélik, a felmelegedéssel és a hótakaró csökkenésével gyakoribbá válnak a barnás macskabaglyok északon is, ahol eddig a halványabb szürke színváltozat volt az uralkodó.
A kutatók nemrégiben 370 macskabagoly genomját elemezték, és megvizsgálták, milyen összefüggés lehet a tollazat színe és a környezeti alkalmazkodás között. Sikerült is olyan változatokat azonosítani, amelyek mind a színben, mind a hideg klímához való feltételezhető alkalmazkodásban szerepet játszottak.