A legősibb háziállat a Kárpát-medencében?

2020.02.07.

A bivaly a legőshonosabb háziállat a Kárpát-medencében – állítja Marticsek József, a Bivalytenyésztők Egyesületének tenyésztésvezetője, aki hozzáteszi, hogy a Fertő tó környékén 6 ezer évvel ezelőtt élt bivalyok koponyájának homlokrészén a járom okozta deformációra lettek figyelmesek a régészek. Tehát a bivalyt már évezredekkel ezelőtt is háziállatként használták.

A bivaly a török hódoltság idején volt igazán elterjedt hazánkban. Az 1800-as évek végén és az 1900-as évek elején 150 ezer élt belőlük az országban. Akkoriban a nehéz gépek mozgatására, szántásra, teherhordásra fogták be, de az igavonás mellett jelentős volt a hús-, és a tejhasznosítás is.

Később az ipari forradalom és a traktorok háttérbe szorították a bivalyt. Csak Erdélyben, Mérán és Kalotaszeg környékén maradt fenn nagyobb állomány, ahol továbbra is igavonásra használták, és a tejét hasznosították.

A mai magyarországi bivalypopuláció megmentése érdekében 1989-ben összefogtak a hazai nemzeti parkok.

Három forrásból származtak az állatok:

  • az egyik egy nagy dunántúli uradalmi gulya volt, amely a Nagybereki Állami Gazdasághoz, majd a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkhoz került;
  • a Hortobágyon a kisgazdálkodóknál fellelhető bivalyállományt a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság gyűjtötte össze;
  • míg a harmadik az Erdélyből származó egyedekből álló gulya volt.

Napjaikban mintegy hatezer egyedből álló bivalypopuláció van Magyarországon.

Bivalyok – Fotó: magyarmezogazdasag.hu/BNE

A bivaly természetvédelmi szerepe felülmúlhatatlan: a nádat nemcsak kitapossa, hanem meg is eszi, és olyan területet is legel, amelyen az intenzív fajták nem élnek meg.

Hazánkban a húshaszna számottevő, ám csak néhányan hasznosítják a tejét. Olaszországban több mint félmilliós a bivalyállomány, ott a mozzarella sajt készítésének hagyománya és jól eladhatósága a bivaly sikerének a titka. A bivalytejnek különleges beltartalma van: egy tehén ugyan csak 5-7 liter tejet ad naponta, de annak a zsírtartalma 6-16 százalék közötti.

A Bivalytenyésztők Egyesületének 120 tagja van. Legfontosabb feladatuk a törzskönyvi nyilvántartás, illetve a tenyészbikák előállítása. Jelenleg zajlik egy uniós támogatású program, amely biztosítja, hogy a tenyészbikákat díjmentesen juttassák el a tagokhoz. Így minden lehetőség adott, hogy ez a faj növekedési pályán maradjon.

A cikk borítóképét készítette: Szűcs Boldizsár (Tülekedés)