A fenntarthatatlan igényeket nem lehet fenntarthatóan kiszolgálni

2022.05.09.

ForrásMásfél fok; Írta: Kis Anna – Meteorológus, a földtudományok doktora (PhD), az ELTE TTK Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa, a Másfél fok egyik állandó szerzője.

Az IPCC harmadik munkacsoportjának friss jelentése először vizsgálta átfogóan azt, hogy igényeink megváltoztatása milyen hatással lehet az éghajlatváltozás mérséklésére. Az egyéni cselekvések a globális kibocsátást akár 40-70%-kal csökkenthetik az évszázad közepére, amennyiben ezt rendszerszintű változások is segítik. Már nemcsak arról van szó, hogy hogyan lehet fenntarthatóbb módon kielégíteni a meglévő, vagy esetlegesen növekvő társadalmi igényeket, hanem arról is, hogy hogyan lehet megváltoztatni ezeket az igényeket. Az épület szektorban, az élelmezésben és az iparban is jelentős mérséklési lehetőségek rejlenek. Az egyéni fogyasztásra vonatkozó csökkentésben a legnagyobb lehetőség a közlekedésben van (~2 tonna szén-dioxid ekvivalens kibocsátás/év/fő globálisan), azonban ehhez városainkat is újra kell terveznünk, hogy ne autóközpontúak legyenek. Azok az egyének, akiknek az életére személyes hatást tett már a klímaváltozás, sokkal motiváltabbak a változtatásra. Az általuk elindított normaváltás pedig kihat a társadalom többi tagjára is. Infrastrukturális, intézményi és gazdasági vezérlőkkel elősegíthetjük, vagy épp akadályozhatjuk ezeket a váltásokat. Ha a rendszerszintű változtatások nem teremtik meg a megfelelő feltételeket, akkor nem tudjuk kihasználni az egyéni fogyasztás megváltoztatásában rejlő óriási mérséklési potenciált.

A klímapolitika visszatérő „tyúk vagy a tojás” kérdése, hogy az egyéni cselekvés a célravezetőbb vagy rendszerszintű változás szükséges bármiféle eredmény eléréséhez a klímaváltozás hatékony mérsékléséhez. Valójában mindkettőre szükség van, ráadásul az egyik folyamat erősítheti (vagy épp gyengítheti) a másikat. Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) harmadik munkacsoportjának friss jelentése szerint

az egyéni cselekvések a globális kibocsátást akár 40-70%-kal csökkenthetik az évszázad közepére, amennyiben ezt rendszerszintű változások is segítik.

Az egyéni változás azonban nem lesz elég hatékony az éghajlatváltozás mérséklésére, hacsak nincsen beágyazva egy rendszerszintű és kulturális változásba. Ugyanakkor a kollektív fellépés és a társadalmi szerveződés (pl. globális klímasztrájk) kulcsfontosságú ahhoz, hogy a politika és a gazdaság is eltolódjon az éghajlatváltozás mérséklésének irányába.

Ha valakit már személyesen érintett a klímaváltozás, sokkal motiváltabb lesz

Társadalmi és kulturális folyamatok is „lelakatolhatnak” minket karbon-intenzív gyakorlatoknál, nemcsak az infrastruktúra. Azonban az egyének motivációja, hogy megváltoztassák az energiafogyasztási szokásaikat, egyelőre világszerte alacsony. A hagyományos társadalmi-demográfiai és gazdasági tényezőkön kívül a tudatosság, a kockázatok érzékelése, a szubjektív normák és értékek is szerepet játszanak az egyéni motivációban. A motiváció mellett ráadásul kapacitásra (pl. anyagi/kognitív erőforrások a változás elindításához és fenntartásához) is szükség van a változáshoz.

Motiváció lehet a kockázatok észlelése: a személyes tapasztalat (pl. klímaváltozáshoz köthető árvíz) növeli a cselekvésre való hajlandóságot.

Egy 26 országban végzett vizsgálat alapján az egyének 67%-a fő fenyegetésként látja a klímaváltozást az országában (2013-ban ez az érték még 53% volt), de 29% szerint csak pici vagy semekkora fenyegetést nem jelent. A személyes egészség, a pénzügyi kockázat és haszon is motiváló lehet. Például az Egyesült Királyságban csökken a húsfogyasztás, valamint eltolódik a vörös húsok felől a baromfik felé. Ez a tendencia elsődlegesen a személyes egészség és az állatok jóléte miatt lépett fel, nem pedig a környezeti aggodalmakból kifolyólag.

Az IPCC legújabb jelentésében háromféle magatartásformát különített el az egyének szempontjából a klímaváltozás mérséklésére irányulóan:

  • az elkerülést (pl. repülőgéppel történő utazások),
  • az áttérést (pl. kiterjedtebb növényi alapú étkezés) és
  • a fejlesztést (pl. passzív házak).

A fejlesztéssel járó cselekvéseket könnyebb megvalósítani, de a nagyobb életmódbeli váltások motiválása általában kudarcot vall.

A motiváció és erőfeszítés, ami a viselkedésbeli változásához szükséges, egyre magasabb, ahogy haladunk a fejlesztéstől az áttérésen keresztül az elkerülő stratégiáig. Ha valamit fejlesztünk, akkor személyes vásárlási döntést kell hozni, az áttérésnél már viselkedési rutinokat változtatunk meg, míg az elkerülés esetén mélyebben kell változtatni a gondolkodásmódban, nagyobb életmódbeli változást eredményezve.

Az emberek általában könnyű célokat választanak maguknak (pl. újrahasznosítás, öko-vezetés) és tartózkodnak a nagyobb hatású lehetőségektől (pl. kevesebb repülőgépes utazás, autómentes élet).

A fejlesztéssel és áttéréssel járó magatartást növeli az oktatás és a jövedelem, míg a nehezebb, elkerüléssel járó viselkedést a személyes normák segítik.

társadalmi normák befolyásolják a klímaváltozás mérséklésére irányuló erőfeszítéseinket, még akkor is, ha ezt az emberek gyakran nem ismerik el. Ha visszajelzést adunk vagy kapunk arról, hogy saját tetteik hogyan viszonyulnak másokéhoz, az ösztönözheti a mérséklést. Az olyan üzenetek kommunikálása, amelyek szerint növekszik a mérséklő magatartást tanúsító (pl. környezetvédő szervezetnek adományozó) emberek száma – egyszerű, alacsony költségű politikai beavatkozás – is ösztönözhető lehet. A zöldebb lehetőségekhez való hozzáférés egyszerűsítése (és ezáltal az erőfeszítések csökkentése) is elősegítheti a változásokat.

Az egyéni közlekedés megváltoztatásában van a legnagyobb mérséklési lehetőség

Autómentes közlekedéssel, gyaloglással vagy biciklizéssel, illetve elektromos közlekedési eszközök használatával évente 2 tonna szén-dioxid egyenértékben kifejezett üvegházház kibocsátás takarítható meg személyenként globálisan.

Összehasonlításképp, kiemelve ennek jelentőségét: egy átlagos magyar karbonlábnyoma ~5-5,5 tonna között van évente.

Az egy főre eső szén-dioxid kibocsátások aránya Európában a földhasználat változás nélkül. 2020-as adatok alapján Magyarországon ez 5 tonna / fő, más adatforrások ettől kissé eltérnek felfele. Forrás: Our World in Data

Nemzetközi példák is alátámasztják a mérséklési potenciált. Kalkuttában 12 különböző közlekedési mód áll rendelkezésére a 14 millió lakosnak. A legtöbb tömegközlekedési mód megosztáson alapuló opció, ami a két személy között megosztott riksától a néhány száz ember által használt metróig terjed. Informálisan is működik a megosztás, pl. a szomszédok kölcsönadják egymásnak az autójukat, bicajukat.

Fontos politikai megfontolás volt Kalkutta mobilitási rendszerének hatékonyabbá (sebesség, megbízhatóság, torlódások elkerülése) tétele. A digitalizáció  elősegítette a megosztott taxizást (app cabs), ami gyors és olcsó, de hatással van rá, hogy mennyire magas a társadalmi bizalom, hiszen idegenekkel kell együtt utazni. Kalkutta nagyvárosi területein az üvegházgáz kibocsátás/GDP egy évtizeden belül a felére esett, és megvan a potenciál a további csökkenésre.

A közlekedésen kívül az étrendben, a készülékek használatában és a fűtési/hűtési fok beállításában is magas mérséklési lehetőség van. Egyéni cselekedeteink pedig másokat is befolyásolnak: például,

ha egy háztartásba napelemeket telepítenek, akkor négy hónapon belül ugyanazon a környéken/szomszédságban újabb telepítés valósul meg.

Így egyetlen új megrendelés 32 további telepítést eredményez mindössze két év alatt. Ráadásul a folyamat nem áll meg itt, hiszen minden család hatással van a távoli helyeken élő barátaira és rokonaira is.

A napelemek  igen népszerűek a fogyasztók körében, mivel különböző léptékekben is lehetséges az alkalmazásuk (például nagyméretű hálózatra kapcsolt és kisebb, hálózaton kívüli projektek) és egy környezetvédelmi szempontból progresszív technológiát szimbolizálnak, amit értékelnek a felhasználók. A nagyarányú elfogadás politikai változáshoz vezetett, ami pedig lehetővé tette a vállalatok számára a technológia fejlesztését.

Az idő múlásával ez világszerte nagymértékű költségcsökkentést és telepítés-növekedését eredményezett.

A változások bekövetkezésének fő mozgatórugója régiónként eltérő lehet. Japánban például az állami támogatások alacsonyabbak voltak, de ez nem hátráltatta az igénybevételt, mivel a fogyasztói magatartást a szimbolikus szempontok motiválták. Németországban a környezetvédelem mellett kampányoló és az atomenergiát ellenző társadalmi mozgalmakból fakadóan lett elfogadható a napelemes politika. Ma már reális lehetőség a globális villamosenergia-ellátás 30-50%-ának napenergiából való biztosítása.

A rendszerszintű változtatás előfeltétele a hatékony egyéni cselekvésnek

Formális (törvények, rendeletek és szabványok) vagy informális (normák és szokások) folyamatokon keresztül jelentősen befolyásolható az emberek viselkedése. Például az aktív utazáshoz szükséges infrastruktúra változásai hozzájárulhatnak a gyaloglás és kerékpározás elterjedéséhez.

Az infrastruktúra tehát nemcsak az alacsony szén-dioxid-kibocsátású utazások lehetővé tételéhez szükséges, hanem előfeltétele is lehet az ilyen mobilitási preferenciák kialakításának.

Ráadásul, ha valaki egy jó tömegközlekedéssel rendelkező nagyvárosból egy autó-függő városba költözik, akkor valószínűbb, hogy kevesebb saját járművet fog birtokolni az alacsonyabb szintű autótulajdonlási preferencia miatt. Ugyanez azonban fordítva is igaz: ha egy autóközpontú városban élünk, ahol a közösségi közlekedés, a gyaloglás és a kerékpározás másodrendű, lassabb és kevésbé biztonságosabb az autózáshoz képest, akkor a lakosok arra fognak törekedni, hogy autózzanak.

Ahhoz, hogy az új, az éghajlatváltozás mérséklését célzó politikákat és hatásmérséklő technológiákat gyorsan és széles körben végre lehessen hajtani, társadalmilag elfogadhatónak kell lenniük azok számára, akikre ezek közvetlenül hatással vannak. Az alulról építkező környezetvédelmi kezdeményezések mintaként szolgálhatnak, hogy az alacsonyabb szénlábnyom és a magasabb jóllét összeegyeztethető.

civil társadalmi mozgalmak megpróbálhatják befolyásolni a meglévő állami intézményeket lobbitevékenységen, tanácsadáson és kutatáson keresztül (pl. WWF), vagy társadalmi mozgalmak (pl. Extinction Rebellion) által, amelyek tiltakozásokon és tüntetéseken keresztül radikális reformokat hirdetnek.

A legnagyobb felelőssége és lehetősége azonban továbbra is a kiterjedt erőforrásokkal gazdálkodó államnak és a jogszabályokat alkotó törvényhozásnak van.

Üzleti modellek és stratégiák akadályként és gyorsítóként is működhetnek a dekarbonizáció felé vezető úton, hiszen lehetőségük van befektetni kutatásokba, új technológiák megvalósítására vagy a marketing által a fogyasztók preferenciáinak megváltoztatására. Az új, alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológiákon túl az erős fenntarthatósági üzleti modelleket (SSBM: strong sustainability business models) a természet elsődleges érdekelt félként való azonosítása, diverzifikált bevételi források megteremtése és a gazdasági növekedés szándékos korlátozása jellemzi.

Ezeket az SSBM-eket azonban nehéz fenntartani, amíg a hagyományos üzleti modellek uralkodnak, rövidtávú elszámolással és gondolkodásmóddal.

Meg tudjuk, és érdemes is megváltoztatnunk az igényeinket

Már nemcsak arról van szó, hogy hogyan lehet fenntarthatóbb módon kielégíteni a meglévő, vagy esetlegesen növekvő társadalmi igényeket, hanem arról is, hogy hogyan lehet megváltoztatni ezeket az igényeket. Hiszen felmerül a kérdés, hogy ha az igényeink növekednek, azt hogyan lehet összeegyeztetni egy véges erőforrásokkal rendelkező bolygón való élettel? Olyan környezeti-éghajlati következmények léphetnek fel, amik veszélybe sodorják a meglévő civilizációs rendszert: így a megszokott jólét pillanatok alatt eltűnhet, és újra az alapvető szükségletek kielégítéséért fogunk versenyezni.

Az egyének, a kulturális normák, az intézmények, a vállalatok és az infrastruktúra mind hozzájárulhat a magas szén-igényű, fogyasztói társadalom és GDP-orientált gazdaság fennmaradásához, de az alacsony szén-igényű, jóléti és egyenlőség-orientált gazdaság vágyott megvalósulásához is. A célzott információk, közösségi reklámok, példaképek vagy akár hírességek befolyása és az oktatás átalakítása is segíthetik az éghajlatváltozással kapcsolatos ismeretek és tudatosság növelését, valamint a mérséklésére irányuló cselekvést.

A COVID-19 miatti lezárások megmutatták, hogy lehetséges egy masszív változás rövid időn belül való megvalósítása.

Az egyének összes ágazatra kiterjedő kibocsátáscsökkentési potenciálja 2050-re hatalmas, de ehhez rendszerszintű változások is kellenek (pl. biztonságos kerékpárutak létesítése, távmunka lehetősége, 15 perces városok tervezése stb.). Az átmenet egy magasabb életszínvonallal, de alacsony karbon-kibocsátással rendelkező társadalom felé technológiai,  intézményes és norma változásokon keresztül valósulhat meg.