Sikeres költések: tíz idei fekete gólya nevelkedik a Kis-Sárréten

2021.08.16.

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is három pár fekete gólya költött a Körös-Maros Nemzeti Park Kis-Sárrét részterületén. A tavalyi négy helyett azonban most jóval több, összesen tíz fióka nevelkedik a fészkekben.

Mindhárom pár fészke keményfás, tölgy-kőris-szil, ártéri ligeterdőben található. Két pár idős, évszázados kocsányos tölgyön, úgynevezett hagyásfán, egy pár pedig magyar kőrisen épített fészket. Az elmúlt napokban ellenőriztük a költések sikerességét és nagy örömünkre szolgált, hogy mindegyeik pár fiókákat nevel, melyek hamarosan ki is repülnek.

Fotó: Balogh Gábor

Két párnál 3-3 fióka, míg egy párnál 4 fióka nevelkedett fel, ami nagyon jó eredménynek számít. Szerencsére mindegyik párnál találhatók a közelben különböző típusú vizes élőhelyek. Az egyik pár rendszeresen a nemzeti park egyik élőhely-rekonstrukciós területén táplálkozik.

A Kis-Sárréten több nyári gyülekezőhely is található, ezeken a vizes élőhelyeken még van víz, amely biztosítja a madarak táplálék-bázisát. A nyár második felében és kora ősszel rendszeresen 20-30 példány fekete gólya szokta várni a vonulás kezdetét a Kis-Sárrét vizes élőhelyein.

A cikk borítóképét készítette: Hegedüs Máté (Fészekben)