Rekordszámú vörös vércse költ Cserebökényben

2023.05.24.

A Körös-Maros Nemzeti Park Cserebökény részterületén található rekettyési műfészek telepen idén kiemelkedően nagy számban költenek vörös vércsék. Mivel ez a madárfaj alapvetően szoliter módon szokott fészkelni, ezért meglepő ez a jelentős számú, telepesen történő költés.

Az elmúlt években a kék és a vörös vércse költőpárok számának emelkedésével egyre több költőládát helyeztek ki. A vércsék, mint az összes többi sólyomféle, nem építenek fészket, hanem elsősorban varjúfélék üres fészkét foglalják el. A fészkek pótlására hozták létre a műfészek telepeket. Idén a vörös vércsék március közepétől foglalják a költőhelyeket. Néhány pár már március végén, április elején, de a többségük az áprilisi fagyos időjárást követően kezdett tojásrakásba. Cserebökényben két év szárazabb időjárását követően idén emelkedett a mezei pocok állománya. A táplálékbőségre válaszul a vörös vércsék Cserebökény legnagyobb, 110 ládás, rekettyési műfészek telepén szinte az összes költőládát elfoglalták április közepéig.

Vörös vércse szülő. Fotó: Őze Péter

A május 10-i ellenőrzéskor a kihelyezett 110 zárt költőládából 88-ban vörös vércse, 2-ben erdei fülesbagoly, és 13-ban csóka költött. A vörös vércsék nemcsak kiemelkedő számban költöttek, de sok helyen a tojások száma is magas volt. Kilenc fészekben hét, 37-ben 6, 24-ben öt, a további fészkekben pedig ötnél kevesebb tojást találtak. Az ellenőrzéskor 32 fészekben már fiókák is voltak, többségük 0-6 napos volt, csak két ládában találtak 15-18 napos fiókákat.

Vörös vércse kirepült fióka. Fotó: Őze Péter

A korábbi mezei pocok gradációs években is kiugróan sok vörös vércse költött a telepen: 2014-ben 92 pár, 2020-ban 101 pár. Időarányosan a 2023-as év a legerősebb, mivel a most fiókás költőládákból május végéig megtörténik a kirepülés és ezt követően újabb vörös vércse fiókák nőnek majd fel a felszabaduló költőládákban. 2020-ban (ami az ideihez hasonlóan erős év volt a vörös vércsék szempontjából), a Cserebökényi-puszták Különleges Madárvédelmi Területen 5 műfészek telepen 168 vörös vércse költést mértek fel.

A cikk borítóképét készítette: Osvald Olivér (Vörös vércse a tó felett)