Forrás: Turista Magazin; Szöveg: Konfár Tibor; Fotó: Konfár Tibor
Mára már nagyon kevés olyan igazi, árvíz járta ártéri területe maradt a Tiszának, amely a hamisítatlan, 19. századi, folyószabályozás előtti állapotokat idézi állat- és növényvilágában egyaránt. Mindez fűszerezve két, az Alföldön szinte egyedülálló Árpád-kori emlékkel, melyeket jól járható turistaút köt össze.
Csupán egy ilyen helyet ismerek: a Kecskeméttől alig 25 kilométerre fekvő, a Tőserdei Tisza-holtágtól a Tiszaalpári melletti Alpári-rétig elterülő gyönyörű vidéket. Az alig 9 km hosszú, zöld jelzésű turistaútat végigjárva egy csodás vízi élőhely madárvilágát, egy templomrom történetét és egy földvár históriáját ismerhetjük meg.
Templomhalom, Árpádszállás – mindig hittem abban, hogy egy-egy földrajzi objektum népi elnevezése sosem a véletlen műve. Lakitelek külterületén, a tőserdei Tisza-holtág mentén egymás mellett található e két igen beszédes nevű terület, melyek nevének eredete egészen a közelmúltig a feledés homályába merült. 2015-ben már csak legenda volt, hogy „ott a régi TSZ-központban egy nagyon régi templom van a domb alatt”, mivel a közelben zajló építkezések során sem találtak semmit. Aztán megtörtént a csoda, ott, ahol az ezeréves monda szerint lennie kell és a régi térkép is mutatja, a Templomhalom területén megtalálták az egykori Felső-Alpár nevű gazdag, Árpád-kori település ősi templomát. Anonymus szerint itt a közelben lehetett az a táborhely is, ahol Árpád vezér megpihent pár napra a bolgár Zalán fejedelemmel vívott végső csata előtt, a csata pedig, amely az Alpári síkon zajlott le, a magyarok győzelmével ért véget.
A közel ezer éves templom két méter magasan álló falai egyedülállóak a maguk nemében. Az épület megmenekülésének története sem mindennapi. Az 1920-as években a terület lelkiismeretes birtokosa, Kiss Albert homokkal betemettette a templomrom még magasan álló falait, hogy ne hordja el a köveit a környék élelmes lakossága, így mentette meg ezt a ritka műemléket az utókornak. Érdekes módon a romok feltárása szintén egy lelkes magánszemélyhez köthető.
Jelenleg a falak a Tőserdei Pálinkaház udvarán találhatóak, nyitvatartási időben szabadon megtekinthetőek, a templom feltárásának történetét bemutató kiállítással együtt. Ha valakinek ez sem lenne elegendő, áldozhat a gasztronómia oltárán az étteremben vagy a pálinkaházban.
A Tőserdő kedvelt üdülőhely a kecskemétiek körében, a fürdő környékén büfék, fagyizók sorakoznak, a part mentén játszótér, csónakkölcsönző és még egy kilátó is fogadja a kikapcsolódni vágyókat. A tőserdei, más néven Szikrai Tisza-holtág hídjánál érünk először erdőhatárt, gyönyörű, évszázados ártéri öregerdőben, egy régi gáton halad a zöld jelzésű túra útvonala az Alpári-rét felé. A túra során érintett, valamivel több, mint ezer hektáros terület Szikra és az Alpári-rét néven a Kiskunsági Nemzeti Park része, szigorúan védett. Famatuzsálemek, hatalmas törzsű nyír-, nyár- és fűzfaligetek kísérik utunkat, melyek törzsére a gyakran indaszerűen kapaszkodó kúszónövények, mint a komló, vagy a ligeti szőlő ún. „fátyoltársulást” alkotnak.
Az ilyen fátyolos, árnyas erdőkben az Alföldön igen ritka keleti kontyvirág is helyet talál, erre utal a róla elnevezett Kontyvirág Tanösvény és a Kontyvirág Erdei Iskola is. A növénytársulások mellett a Tőserdő énekesmadár-állománya is kiemelkedőnek számít, a rendkívül ritka szürke küllő és a fekete harkály mellett a fák odvaiban baglyok és denevérek is otthonra találnak.
Tiszaalpár felé haladva pár kilométer után az erdőből kilépve hatalmas, végeláthatatlan mező fogad, és a távolban felsejlő templom tornya jelzi: igen, ez már a híres Alpári-rét. A szélén, a turistaúton gyalogolva olykor a vízpartra kis kitérőt téve az évszázados fűzfák árnyékában az ártéri erdők madarainak mindennapjaiba nyerhetünk betekintést. Ezen a szakaszon lépdelve a vízparti csendet csupán a nád susogása, a hullámok csobbanása, vagy az éppen általunk megriasztott madarak szárnyainak suhogása töri meg olykor-olykor. Léleknyugtató környék, annyi bizonyos. Egy ponton, ahol a lápvidék és a nyílt víz összeért, egy csónak árválkodott egy fához kikötve. A hangulatról és a látványról egyetlen név ugrott be azonnal: Matula bácsi.
Tiszaalpárra egy régi, köves makadámúton érünk be. A falut átszelő zöld jelzés az Alföldön különleges látványt nyújtó, a környék fölé magasan emelkedő bronzkori földvárhoz vezet, amelyet az Árpádok korában előszeretettel használtak lakóhelyül, Anonymus krónikájában Castrum Olper néven szerepel. Mára csupán területének két ötöde maradt épen, a nagyobb rész a Tisza eróziós munkájának köszönhetően valamikor a 15. század derekán a vízbe omlott. Vajon hogyan is nézhetett ki egykoron?
Herczegh Ferencet legjobb tudomásom szerint az alpári földvár ihlette meg, amikor Pogányok című művében némi pátosszal ugyan, de remekül foglalja össze, hogy hogyan is nézhetett ki egy ilyen honfoglaláskori földvár: „Palánkfallal koronázott lomha földsáncainak és óriás gerendákból ácsolt őrtornyainak árnyékképe olyan, mint egy formátlan ököl, amely torkon ragadta és leteperte a szabad pusztát. Sötét tilalomfa a rónaság szívében. Örökös fenyegetés és irgalmatlan parancsszó, amely a sátoros pogányoknak szól…” (Egyébként a regény főhősét is így hívják: Alpár-vezér.)
A várdomb tetejéről egy kis elmélyüléssel időutazást tehetünk, a távolba tekintve a Duna-Tisza közének egyik legszebb panorámája tárul fel előttünk. A honfoglaláskori várból honfoglaláskori állapotokat idéző tájképi látvány fogadja az ide látogatót. A holtágba árvíz idején betörő Tisza által gyakran elárasztott Alpári-réten olyan madarak fészkelnek, mint a magyar természetvédelem címermadara, a nagy kócsag, a 2008-ban az Év Madarának választott kanalas gém, vagy éppen hazánk egyik legszínpompásabb madara, a jégmadár.
A földvárral szemben emelkedő Templomdomb szelídgesztenyésén átvágva érjük el a zöld jelzés tiszaalpári végpontját, a kicsinyke skanzent, amelyben egy Árpád-kori település életébe nyerhetünk bepillantást, melyet a környékbeli feltárások tapasztalatainak alapján építettek fel. A pici skanzen megtekintését követően eldönthetjük, hogy busszal vagy vonattal szeretnénk megtenni a nem egészen 10 perces utat vissza a kiindulópontra, Lakitelek-Tőserdőbe.
A cikk először 2017 szeptemberében jelent meg.
