Mondhatnánk, hogy bár esne jövőre sokkal több csapadék, ami persze javítana a mezőgazdaság rendkívül kitett helyzetén, de semmiképp sem oldaná meg hosszútávon. Sőt, ha annyira sok eső esne, ami elég volna a földekre, akkor a folyóinkkal küzdhetnénk, hogy ki ne öntsenek. De van más megoldás is.
Ráadásul még a szomszédba sem kell menni, és nem kell hozzá sem startup, sem innováció, sem más, az unalomig ismételt hangzatos, de üres kifejezés.
Magyarország vízellátottsága egyedülálló az egész kontinensen, és emiatt mindig is egy mocsaras, szittyós, folyókkal, tavakkal tarkított terület borította a laposabb részeket. Ez olykor menedéket jelentett a tatár vagy török ellen, de rendkívül sokaknak nyújtott megélhetést is: vízimalmok, pákászok, halászok, és még sorolhatnánk.
Aztán jött a nagy forradalmak kora, ami nem kerülhette el a vízgazdálkodásunkat sem, és megszüntették az évszázadok óta kiválóan működő rendszert, a fokokat. Ezek ugyanis képesek voltak elvezetni majd egész évre eltárolni a tavaszi nagy áradások vizét. A gát- és csatornarendszerek azonban olyan gyorsan áteresztik a vizet hazánkon, hogy ez nemcsak az ember számára tragédia, hanem ökológiai katasztrófákhoz is vezet.
Erre jó példa a nagykőrösi pusztai tölgyeseké, amely ennek az erdőtípusnak a legnyugatibb része. Lassan teljesen képtelenné válik arra, hogy magától megújuljon, mert a talajvíz métereket csökkent. Ennek csak egyik oka a hatalmas aszály, a másik a mindent kiszárító és gyilkos folyószabályozás.
Bármikor visszanyúlhatunk az ősi módszerhez, ami ilyen száraz években mindennél sürgetőbb. Ráadásul a fokok maradványainak egy része még meg is van, már amit nem töltöttek fel.
Tudtad, hogy a települések és a holtágak neve is árulkodó lehet? Siófok, Kákafoki-holtág, Foktő… Mind-mind az egykori víztározókra utal.
