Ne csókolgasd, ne simogasd!

2021.04.19.

Persze épeszű ember nem csókolja meg a békát, a szalamandrát pedig még annyira sem, hogy is jut ilyesmi valakinek az eszébe? Ugyan ott van a népmesei motívum, lásd bánatos-magányos királylány, rusnya béka, csók csattan és ím a világszép királyfi karjában a bánatos királylány.

Azonban elvonatkoztatva ettől a mesebeli jelenettől, mégiscsak komoly veszélyt jelenthetünk a tavaszi tavacskák, tócsák, holtágak kétéltűire, méghozzá pont azzal, hogy kézbe vesszük őket, vagy épp ujjunk közül siklatjuk vissza a vízbe, miután közelről megcsodáltuk formáját, színét. Mert bármilyen óvatosan, szeretettel zárjuk tenyerünkbe a malachitzöld ékszerként csillogó levelibékát, vagy a lassan somfordáló, szurokfekete alapon narancssárga-pöttyös foltos szalamandrát, ezzel az egy mozdulattal önkéntelenül is, akár lassú kínhalálukat okozhatjuk. Persze az ilyen esetekben mi csak közvetítői lehetünk a „kétéltűgyilkos gombáknak”, amelyek a kétéltűek vékony bőrén megtapadva fokozatosan megbetegíthetik őket, végül pusztulást hozva rájuk.

A foltos szalamandrára és a többi farkos, illetve farkatlan kétéltű fajra leselkedő legfőbb veszélyt világszerte az egyre több élőhelyen megjelenő rajzóspórás gombafajok (kitridgomba – Batrachochytrium dendrobatidis, szalamandraevő kitridgomba – B. salamandrivorans) jelentik. Ezek a Délkelet-Ázsiából származó bőrgombák a kétéltűek globális és többnyire illegális kereskedelmén keresztül jutottak el a világ különböző részeire, így Európába is.

A kitridgombát (amely farkos és farkatlan kétéltűeket egyaránt támad) az 1990-es évek végén fedezték fel, és a világ egészen távoli helyein okozott már tömeges kétéltű elhullásokat, és sajnos, eddig mintegy 90 faj kihalását is a számlájára írhatjuk. Ezt a gombafajt hazánkban is megtalálták több tájegységben, de hozzá köthető állománycsökkenést még nem tudtak kimutatni.

A csak farkos kétéltűeken élősködő szalamandraevő kitridgombát a 2010-es évek elején, Nyugat-Európában fedezték fel. Feltételezések szerint, a díszállatként tartott kínai tűzhasú gőtével (Cynops orientalis) hurcolták be kontinensünkre, aztán szépen kikerült a természetes vizekbe és onnantól nem volt megállás, elképesztő pusztulás szegélyezte a terjedése útját. Itt az állatok testfelületén elszaporodva súlyos fekélyeket okoz, a bőr erőltetett hámlását indítja meg és végül szegény állat rövid időn belüli elhullását okozhatja. Ez olyan mértékű veszélyforrás, hogy Nyugat-Európában már több terület foltos szalamandra állományának írmagja sem maradt, az utolsó szálig kipusztult. Hazánk ebből a szempontból még ideig-óráig szerencsésnek mondhatja magát, mert a szalamadragyilkos gomba eddig még nem került elő régiónkból. Azonban ahogy mondani szokás: az ördög, pontosabban az éghajlatváltozással egyre nagyobb európai területeket meghódító szalamandragyilkos bőrgomba nem alszik.

Mit tehetünk azért, hogy legalább ettől a katasztrófától megóvjuk kétéltűinket? Egyrészt a kórokozó terjedésének megállítása érdekében Magyarországon 2017 júliusa óta tilos a szalamandrafélék (Salamandridae) és a szögletesfogsorú-gőtefélék (Hynobiidae) bármely fajának, valamint a koreai hasadékszalamandrának (Karsenia koreana) a forgalmazása, tartása és tenyésztése. Másrészt, és ez még inkább személyes felelősségünk is az ügyben, hogy egy-egy tavaszi, nyári kirándulásunk során, bármennyire is csábító ötletnek tűnik, de semmiképpen ne fogjuk meg a szalamandrákat, gőtéket és a békákat. Ha sorozatosan, kézfertőtlenítés nélkül veszünk kézbe több kétéltű példányt, akkor egyik helyről a másikra, az egyik állatról a másik állatra akaratlanul is átvihetjük a gomba spóráit. Rejtő Jenő szavait kicsit kifordítva, azt mondhatjuk, hogy „Nem állíthatunk minden szalamandragyilkos gombaspóra mellé egy természetvédelmi őrt!”. És persze a kitridgomba fertőzéstől függetlenül is ne feledjük, hogy hazánkban minden kétéltű- és hüllőfaj jogi oltalom alatt áll!

Szemléletesen mutatja be fenti témát a Vadonleső Program e célra összeállított videója:

A szalamandraevő kitridgomba okozta fertőzésről letölthető és nyomtatható leporelló a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület oldalán található.

Szerzők: Bakó Botond – gerinces-zoológiai szakreferens; Harmos Krisztián – tájegységvezető

A cikk borítóképét készítette: Ledács Kiss Gábor (Leveli portré)