Mi történt a Balatonnal?

2019.09.13.

Az üledékből felszabadult foszfor lehetett a fő oka az augusztus végén megfigyelt rendkívüli algásodásnak, de a pontos okok még mindig nem ismertek; soha nem volt még ennyi alga a tóban – magyarázta Istvánovics Vera biológus, a BME Vízgazdálkodási Kutatócsoportjának munkatársa az InfoRádiónak.

A hőmérséklet csökkenésével már elmúlt a balatoni algásodási csúcs, a szakemberek azonban még most is keresik az aggasztó folyamatot kiváltó okot.

„Egy héttel ezelőtt érte el a tetőpontját, korábban soha nem volt ilyen mértékű algásodás a Balatonban, még a hetvenes-nyolcvanas években sem, amikor az eutrofizáció volt a legfontosabb probléma a Balatonon”

– mondta az InfoRádióban Istvánovics Vera. „Amit biztosan tudunk, hogy az egyelőre még pontatlan becslésünk szerint kellett hozzá 15 tonna foszfor, de még ennél több is. Hogy miért szabadult fel ennyi az üledékből, azt egyelőre nem tudjuk. Ráadásul a foszfor egy szükséges, de nem elégséges feltétele annak, hogy ennyi alga teremjen” –tette hozzá a szakértő, aki szerint egy Balatonhoz hasonló tó úgy működik, hogy a vízgyűjtőből, a mezőgazdaságból, a szennyvízből, a városi lefolyásból érkezik a vízbe a tápanyag.

Algafoltok a Balatonon a Zala folyó torkolatánál, Keszthely külterületi településrésze, Fenékpuszta közelében – Fotó: MTI/Varga György

„Körülbelül öt év alatt cserélődik ki a Balaton vize, és a kifolyó tápanyagmennyiség nagyon kicsi a bejövőhöz képest. Körülbelül 90 százalék bennmarad a tó üledékében. Hogy most mitől állt elő ez a helyzet, arra biztosan nem az a válasz, hogy éppen most több foszfor érkezett a vízbe” – ecsetelte a tudós.

Amit még tudni kell: az a terület, ahonnan a Balaton vize összegyűlik, tízszer akkora, mint maga a Balaton. „A hatalmas algatömeg, amikor elpusztul, rengeteg oxigént von el a vízből, ennek minden, oxigént használó szervezetre igen káros következményei tudnak lenni” – mondta; adott esetben tömeges halpusztulás is elképzelhető, de mint elmondta, még ennél is rosszabb, hogy nincsenek meg az okok.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság azonnali pénzügyi segítséget nyújtott egy most induló tudományos projekthez, amely során hipotéziseket állítanak fel a szakemberek, és ezeket ellenőrzik majd lépésről lépésre, hogy közelebb kerüljenek a titok nyitjához.

Nézze meg a képgalériát a torkolatról!