Már nem szokatlan, hogy rénszarvasra vadásznak a jegesmedvék?

2021.12.06.

A jég olvadásával megváltozhatott a jegesmedvék étrendje egy videófelvétel szerint: egy lengyel kutatóállomás kamerája rögzítette, amint egy jegesmedve rénszarvasra vadászik a norvégiai Spitzbergákon. A fiatal hím ragadozó a jeges vízbe űzi a szarvast, ott elkapja, megfojtja, majd partra vonszolja és felfalja. Ez az első alkalom, hogy ilyen jelenetet rögzített kamera. 

A Science tudományos honlapon is megjelent felvétel 2020. augusztus 21-én készült, amikor a tengerjég visszahúzódott, aminek hatására a jegesmedvék étrendjének fő fogását jelentő fókák is eltűntek.

„Az egész helyzet olyan bámulatos volt, mintha egy dokumentumfilmet néztünk volna. Szinte hallani lehetett a narrátort, amint azt mondja: ezt nézned kell, mert valószínűleg soha többé nem látsz ilyet” – mondta Izabela Kulaszewicz, a Gdanski Egyetem biológusa.

Két nappal később a kutatók ugyanazt a medvét egy másik rénszarvastetemből falatozva látták. A Polar Biology című tudományos lapban megjelent beszámolójuk szerint

az eset egyike azon megfigyeléseiknek, amelyek arra utalnak, hogy a jegesmedvék egyre többször vadásznak szárazföldi állatokra, hogy pótolják a fókák hiányát.

Az Északi-sarktól mintegy 1000 kilométerre lévő Spitzbergákon nagyjából 300 jegesmedve és 20 ezer rénszarvas él. Több jel is utal arra, hogy előbbiek az elmúlt évtizedekben mind gyakrabban vadásznak rénszarvasokra.

Ebben két tényező játszhat fő szerepet: a visszahúzódó jég miatt hosszabb időre kerülnek szárazföldre a jegesmedvék, az 1925 óta életben lévő vadászati tilalom miatt pedig egyre jobban emelkedik a Spitzbergák rénszarvasainak száma.

Más kutatók szerint viszont nem kell túl sok következtetést levonni az esetből, mondván:

ha a jegesmedvék már az 50-es és 60-as években is vadásztak rénszarvasokra, azt nagyon kis eséllyel vették volna észre, mivel akkoriban kevesebb ember, medve és rénszarvas élt a Spitzbergákon. Most viszont a modern technika és a közösségi média eszközeivel, amikor mindenkinek van kamerája, a hírek gyorsan terjednek.

Bár a magas kalória- és zsírtartalmú szakállas fókák alkotják a fő táplálékát, a jegesmedve fogyaszt tojásokat, madarakat, rágcsálókat és még delfineket is. A rénszarvas remek kiegészítő táplálék lehet a medvék számára a szűkös nyári időszakban, amely egyre hosszabbra nyúlik a globális felmelegedés hatására.