Lassan visszatérnek a fehér gólyák a Körös-Maros Nemzeti Parkba

2022.04.26.

A Körös-Maros Nemzeti Park tájain fészkelő fehér gólyák jelentős része már visszatért telelőhelyéről. Kipihenték fáradalmaikat, megkezdték fészkük tatarozását, készülnek a tojásrakásra.

A megfáradt madarak órákig, esetenként akár egy teljes napig is fekszenek a fészekben, csak utána kezdenek táplálék után nézni. Most már a fészkek többségébe mindkét madár megérkezett és együtt tatarozzák otthonukat. A gólyák több éven át használnak egy-egy fészket, s tojásrakás előtt mindig frissen bélelik a fészekcsészét. Egy sokéves gólyafészek akár 100-200 kg-ot is nyomhat.

A Körös-Maros Nemzeti Parkon belül a legtöbb, mintegy 170 gólyapár a Kígyós-Ugrai Tájegységben költ. A hűvösebb idő következtében ezen a tavaszon a szokásosnál kicsit később érkeztek, a legkorábbi példányok március közepe táján bukkantak fel. Zömük március végén, április első hetében jelent meg a fészkek környékén. Április 12-ig a Kígyósi-pusztára és a Kis-Sárrétre is visszatért a térségben költő gólyák legalább 90 százaléka. A korábban érkezőknél már párzás, nászviselkedés is megfigyelhető.

Fotó: Őze Péter

A Dévaványai-Ecsegi puszták településein is szép számban költenek fehér gólyák. Az első visszatérő példányt Igazgatóságunk munkatársai Füzesgyarmaton figyelték meg, március 14-én. Mostanra a párok több mint 80 százaléka megérkezett és aktívan hordják a fészekanyagot, készülnek a tojásrakásra. Az utóbbi napok esőzéseinek hatására néhány helyen kisebb vízállások keletkeztek, ezeken 5-6 példányos csapatokban táplálkoznak a fehér gólyák.

A KMNPI Makói tájegységébe mintegy kéthetes késéssel, március végén jöttek meg az első fehér gólyák. Április közepén a költőpárok több mint 80 százaléka már a fészkek körül serénykedett. Több helyen megfigyeltük, ahogyan fiatal gólyapárok új fészkek építésébe kezdtek. Ezeknek a fészkeknek jelentős részében általában az első évben még nincs költés, a fiatalok csupán kísérleteznek az otthonteremtéssel.

A Kardoskúti Tájegységben sok az üres fészek, egyelőre a pároknak csak mintegy 60 százaléka érkezett vissza. Hódmezővásárhelyen ez az arány 50 százalék körül van, Orosházára viszont már jóval több gólyapár visszatért. Van olyan fészek, amely körül még csak a hím serénykedik, párját várja.

Fotó: Őze Péter

Cserebökény térségébe a szokásosnál valamivel később, március második felében érkeztek meg az első fehér gólyák. Április közepén a tavaly lakott fészkek mintegy felében találtunk gólyákat. A legkorábban visszatért párok már költésbe kezdtek, de kétharmaduk még vár ezzel. Náluk násztevékenységet, fészektatarozást tapasztaltunk. A párban lévő gólyák gyakran kelepelnek.

A fészekfoglalások felmérését folyamatosan végzik a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai. Sajnos az időjárás eddig nem kedvezett a gólyáknak: a csapadékhiány miatt nincsenek vízállások, mocsaras részek, ahol táplálékot találnának maguknak.

A cikk borítóképét készítette: Hargitai László (Nagy korty)