Korábbra tolódnak Magyarországon a klímaváltozás miatt az utolsó tavaszi fagyok, ami komoly veszély a mezőgazdaságnak

2022.05.24.

ForrásMásfél fok; Írta: Szabó Péter – Éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza, korábban az Országos Meteorológiai Szolgálat és a Nemzeti Alkalmazkodási Központ szakértője.

Míg a 20. században még nem éreztette a hatását a klímaváltozás, napjainkra 70%-os valószínűséggel állíthatjuk, hogy az emberi tevékenység miatt tolódott egy héttel korábbra az utolsó országos tavaszi fagy időpontja Magyarországon az előző évszázadhoz képest. A pesszimista éghajlati forgatókönyv szerint a 21. század végére ez a jelenleginél átlagosan 20 nappal hamarabb következhet be, amit így március közepén várhatunk. A tavaszi energiaigény szempontjából ez kedvező, ám más szektorok számára korántsem, ugyanis a vegetációs időszak (szintén a klímaváltozás miatt) gyorsabban tolódik korábbra, mint ahogyan azt az utolsó tavaszi fagyok követni tudnák. Így ez a növények fejlődésében a jelenleginél nagyobb visszaeséshez és esetenként még súlyosabb mezőgazdasági károkhoz vezet majd. A várható változásoknak különösen kitett a Kisalföld és az Észak-Dunántúl. Ha nem mérsékeljük az üvegházhatású-gázkibocsátásokat, akkor az alkalmazkodás sem lesz képes megvédeni a magyar mezőgazdaságot a növekvő fagykároktól. Szabó Péter és Pongrácz Rita elemzése.

A sokféle növényfaj szinte mindegyike érzékenyen reagál a fagyra, hiszen a virágzási időszakban különösen nagy kárt okozhat a 0 °C alatti hőmérséklet, ezzel pedig a terméshozam is jelentősen csökkenhet. Korábbi cikkünkben bemutattuk, hogy nagy valószínűséggel az éghajlatváltozás miatt tolódott el a vegetációs időszak Magyarországon, ami tovább növeli a fagykárok veszélyét. Jelen tanulmányunkban azt vizsgáljuk, hogy az utolsó tavaszi fagy (vagyis amikor a napi minimumhőmérséklet < 0 °C) hogyan alakult a megfigyelések szerint, illetve ez hogyan változott a vegetációs időszak kezdetéhez képest (vagyis amikor legalább 5 napig az átlaghőmérséklet > 5 °C).

Azt is elemezzük, hogy mi várható a jövőben egy mérsékelt vagy fokozódó klímaváltozás esetében, és hogy a változásokért az emberi tevékenység okolható-e. Mindezekhez a legjobb hazai, rácsponti megfigyeléseket, globális és regionális klímamodell-szimulációk eredményeit értékeljük. Az elemzést az utolsó tavaszi fagy napjával kezdjük, majd a vegetációs időszak kezdetéhez való viszonnyal fejezzük be.

A 20. században még nem, de most már érzékelhető a klímaváltozás hatása

Tekintsük először az elmúlt 50 év megfigyeléseit (forrás: Országos Meteorológiai Szolgálat)! Idén ugyan elmaradtak a népi hagyományok szerint a fagyos szentekhez kapcsolódó jelentősebb lehűlések és fagyok (május 12-14. és 25.). Az utolsó, nagyobb területet és nem egy-egy fagyzugos állomást érintő idei fagy április 20. körül volt az országban, nem úgy mint 2020-ban és 2021-ben, amikor még május közepén is előfordult sok állomáson fagypont alatti hajnali hőmérséklet.

Az utolsó tavaszi fagy általában áprilisban jellemző, de ez meglepően kevésbé változékony az országos átlagot tekintve, mint a vegetációs időszak kezdete. Jelenleg átlagosan délkeleten, a Balaton és a Mecsek körül, valamint a fővárosban észlelhetjük legkorábban az utolsó fagyot, míg legkésőbb az Északi-középhegység és a Nyírség térségében fordul elő.

Az elmúlt 20 évben országos átlagban április 8-ára esett az utolsó tavaszi fagy. Ha az 1970-80-as éveket tekintjük, akkor ez még április közepén volt, azaz kb. egy hetes korábbra tolódás történt.

Ez délkeleten, a Balatontól nyugatra és az Északi-középhegységben meghaladja a 10 napos változást is, azonban épp a fagyra érzékenyebb nyírségi és a Duna-menti homokhátsági területeken az utolsó fagy napja szinte alig változott (1. ábra).

 

1. ábra: Az utolsó tavaszi fagy átlagos napjának változása 1971-1990-ről 2001-2020-ra az Országos Meteorológiai Szolgálat megfigyelései szerint [nap]. Szürke pöttyözés jelöli a statisztikailag szignifikánsan változó területeket. A szerzők ábrája.

Elemzésünket terjesszük ki a 20. század elejéig a rendelkezésre álló klímaszimulációk felhasználásával! A ’90-es évek elejéig kis változékonyság mellett, gyakorlatilag változatlanul április közepén volt az utolsó országos tavaszi fagy. Hazánkban tehát az éghajlat belső változékonysága dominált a 20. század legnagyobb részében, az emberi tevékenységnek még egyáltalán nem volt hatása az utolsó fagyok időpontjára (2. ábra, szürke sáv).

Ezzel szemben a tavaszi fagyok legutóbbi évtizedekben mért, országos átlagban kismértékű korábbra tolódása azért lesz szignifikáns, mert az évek közötti változékonyság nem jelentős (2. ábra, kék vonal). Ezért vajon az emberiség felelős? Ehhez az elmúlt szűk 50 évre vonatkozóan kétféle éghajlati szimulációt elemeztünk: az egyik esetben a modellek csak természetes kényszereket vettek figyelembe, míg a másik esetben a valóságot, azaz az emberi tevékenység miatt növekedő üvegházgáz-koncentrációkat is tekintették.

A szimulációk alapján a megfigyelésekkel megegyező irányú és közel azonos nagyságú, statisztikailag szignifikánsan korábbra tolódó trendet 7-ből 5 szimuláció esetében csak akkor kapjuk meg, ha az emberi tevékenységet is figyelembe vesszük.

Ez a 70%-os arány azt valószínűsíti, hogy az emberi tevékenység okolható az elmúlt néhány évtizedben mért gyenge korábbra tolódásért is.

A pesszimista forgatókönyv szerint jóval korábbra tolódhatnak a tavaszi fagyok

Ha a jövőbeli modelleredményeket tekintjük, azt láthatjuk, hogy a pesszimista éghajlati jövőkép szerint az antropogén hatások további erősödése várható, és

a 21. század végére a jelenleginél átlagosan 20 nappal hamarabb következhet be az utolsó tavaszi fagy, amit így március közepén várhatunk.

Az optimista, mérsékeltebb éghajlatváltozással számoló jövőkép a jelenlegi trend lassulását vetíti előre, vagyis inkább április legelejéig kell számítanunk tavaszi fagyokra a század vége környékén. Éghajlatunk természetes változékonysága miatt persze egyes években továbbra is előfordulhat ennél későbbi országos fagy (2. ábra, narancs és piros sáv).

2. ábra: Az utolsó tavaszi fagy napja a megfigyelések szerint Magyarországon az 1971-2020 időszak megfigyelései (kék), valamint az 1900-2005 időszakban, historikus kényszerekkel szimulált (szürke), illetve az optimistább RCP4.5 (narancs) és a pesszimista RCP8.5 (piros) forgatókönyvet 2006-2100 időszakban követő jövőbeli szimulációk alapján. A szürke sáv 7 globális szimulációt, míg a narancs és a piros sáv 6-6 regionális szimulációt tartalmaz, a vastagított vonalak a szimulációk átlagát jelölik. A szürke vonal trendje nem szignifikáns, a kék vonalé -2,4 nap/évtized, míg a narancs és a piros vonal trendje -1,3 nap/évtized, illetve -2,7 nap/évtized. A szerzők ábrája.

3. ábra azt mutatja be, hogy az országon belül átlagosan mikor várhatóak az utolsó tavaszi fagyok a következő 80 évben. 20-20 évekre lebontva továbbra is a Nyírségben és északon, illetve a Kisalföldön lehetnek a legkésőbb előforduló tavaszi fagyok: a század közepén még április közepe körül várhatók erre 0 °C alatti hőmérsékletek, a pesszimista forgatókönyvet tekintve, intenzívebb emberi tevékenység esetén ez átlagosan véve akár március végére is korábbra tolódhat.

Ezzel szemben az országban délkeleten és a Balaton körül lehetnek fagyok az év elejéhez legközelebb: a század közepén március vége, míg a század végén a pesszimista jövőképet követve már az eleje után sem várhatóak fagyok ezekben a térségekben. Ugyan az üvegházgáz-kibocsátási trendekben már pár évtizeden belül is jelentős különbségekről beszélhetünk a két vizsgált forgatókönyv között, a fagyok előfordulásában a különbség csak a század második felében jelentkezik majd, s az évek közötti változékonyság miatt továbbra is lehetnek egyes években az aktuális átlagnál későbbi fagyok.

3. ábra: Az utolsó tavaszi fagy átlagos évi napja 2021-2040, 2041-2060, 2061-2080 és 2081-2100-ban az optimistább RCP4.5 (fent) és a pesszimista RCP8.5 (lent) forgatókönyvet figyelembe vevő 6-6 modellszimuláció átlaga alapján. A szerzők ábrája.

Lehet, hogy mi örülünk a korábbi fagyoknak, de a növények nem

Az eddig bemutatott eredmények első hallásra pozitív éghajlati hatása a teljes képet nézve már egyáltalán nem lesz pozitív. Ehhez azt kell megvizsgálnunk, hogy az utolsó tavaszi fagyok hogyan változtak/változnak majd a vegetációs időszak kezdetéhez képest.

Az elmúlt 50 év alatt az Északi-középhegység kivételével kis mértékben ugyan, de 5-10 nappal nőtt azon időszak hossza, amikor a vegetáció fejlődése már elindult, de még előfordulhatott fagy, azaz nőtt a fagykáros időszak hossza. Ezen növekedés az ország középső-déli részén még jelentősebb, jelenleg akár két héttel hosszabb is (3. ábra, balra).

Ha a pesszimista forgatókönyv szerint a jelenlegi kibocsátási trendek folytatódnak, akkor a század végére még nagyobb lesz a különbség a vegetáció fejlődésének kezdete és az utolsó fagy között.

A vegetációs időszak kezdete sokkal gyorsabban tolódik korábbra, mint ahogyan azt az utolsó tavaszi fagyok követni tudják, így ez a növények fejlődésében a jelenleginél nagyobb visszaeséshez és esetenként még súlyosabb mezőgazdasági károkhoz vezet majd.

Ez különösen a Kisalföldet és az Észak-Dunántúlt érintheti. Egyedül a zöldebb jövőképet követve van esélyünk arra, hogy ezen fagykárok elkerülhetők legyenek (3. ábra, jobbra).

4. ábra: Az utolsó tavaszi fagy és a vegetációs időszak kezdete között eltelt átlagos időtartam változása 1971-1990-ről 2001-2020-ra a megfigyelések szerint (balra), illetve az optimistább RCP4.5 és pesszimista RCP8.5 forgatókönyvet figyelembe vevő 6-6 jövőbeli modellszimuláció átlaga alapján 2001-2020-ról 2041-2060-ra (középen) és 2041-2060-ról 2081-2100-ra (jobbra). Szürke pöttyözés jelöli a statisztikailag szignifikánsan változó területeket. A szerzők ábrája.

Összefoglalva: (1) Az utolsó tavaszi fagy napja országos átlagban egy héttel előrébb tolódott, melyért az emberi tevékenység a felelős. A fagyzugos területeken ezzel szemben nem történt változás. (2) A vegetációs időszak kezdete gyorsabban húzódott korábbra az éven belül, mint az utolsó fagy napja, így a jelenlegi fagykárok bizonyosan nagyobbak, mint korábban. A pesszimista forgatókönyv szerint ez a különbség tovább fokozódhat a jövőben.

Tehát nem csupán a számszerű eredményekre alapozott gondos tervezés a feladatunk (azaz hogy a sokkal korábban kezdődő vegetációs időszakhoz a megfelelő növénykultúrákat válasszuk ki), hanem az üvegházgáz-kibocsátások csökkentésére is figyelnünk kell (hogy lehetőleg elkerüljük a kihajtott növényekben kárt okozó fagyokat). Utóbbi nélkül az adaptáció mit sem ér.

Szerzők: Szabó Péter, Pongrácz Rita

Jelen tanulmány létrejöttében a szerzőkön kívül még részt vett: Bartholy Judit és Barna Zsófia. Köszönet illeti a globális modellszimulációk elkészítéséért a WCRP CMIP 6. fázisában résztvevő intézményeket, a regionális modelleredményekért az Euro-CORDEX konzorcium modellező intézeteinek tagjait, a hazai megfigyelésekért pedig az Országos Meteorológiai Szolgálatot.

Rövid tudományos módszertan:

1. Természetes kényszerekkel meghajtott és az emberi tevékenységet is figyelembe vevő éghajlati szimulációk:
A teljes földi éghajlati rendszert és a rendszer elemei közötti fizikai folyamatokat globális klímamodellek tudják megfelelő módon szimulálni. Az IPCC legújabb, 6. jelentéséhez olyan modellszimulációkat is végeztek a múltra (egészen 2014-ig), amelyek csak a természetes éghajlatalakító kényszereket (pl. a vulkánkitöréseket és elsősorban a napfolt ciklusból eredő napsugárzás változásokat) vették figyelembe. Emellett az ún. historikus, az emberi tevékenységek hatását is figyelembe vevő szimulációk ugyancsak rendelkezésünkre állnak ugyanazokkal a modellekkel. Ha egy éghajlati indikátorban bekövetkező változás iránya és nagysága statisztikailag szignifikáns módon eltér a kétféle múltbeli szimulációra, és a historikus futások trendje a mérések szerint is kimutatható, akkor a változásért egyértelműen az antropogén üvegházhatású gázkibocsátás a felelős. Jelen elemzésben hét különböző globális klímamodell imént említett kétféle szimulációit használtuk fel 1900 és 2014 között, és a kapott eredményeket hároméves simítással ábrázoltuk.

2. Regionális klímamodellek:
Egy térség, pl. hazánk éghajlatának részletesebb vizsgálatához regionális klímamodellekre van szükség, hiszen azok a légköri folyamatokat pontosabban és finomabb térbeli felbontással írják le, mint a globális modellek. A regionális modellek historikus szimulációi nagy számban jelenleg 2005-ig állnak rendelkezésünkre, míg a jövőre vonatkozóan, 2006-tól indítva 2100-ig azt szimuláljuk, hogy két, hipotetikus üvegházgáz-kibocsátási forgatókönyvre (az optimistább RCP4.5-re és a pesszimista RCP8.5-re) hogyan reagál az éghajlati rendszer. Jelen elemzésben az Európa egészét 10 km-es rácsfelbontással lefedő, ún. Euro-CORDEX együttműködés keretében futtatott hat-hat különböző regionális klímamodell-szimulációt tekintettünk, és a világosabb következtetések érdekében az eredményeket hároméves simítással ábrázoltuk. Ezen hattagú együttes már megfelelően tudja reprezentálni a modellek különbözőségéből eredő bizonytalanságot, illetve ezeket mindkét említett forgatókönyvvel meghajtva az emberi tevékenység jövőbeli alakulásából származó bizonytalanságot is.

3. Változás, trend és szignifikancia-vizsgálat:
Jelen tanulmányban a változásokat két hosszabb, 20-20 éves időszak átlagainak különbségére napban kifejezve adjuk meg (1. és 4. ábra). Egy idősorra illesztett trend pedig azt adja meg, hogy mekkora az adatsorban adott idő alatt bekövetkezett átlagos változás. Jelen tanulmányban a trendegyütthatók (nap/évtized) mindegyikét lineáris regresszió illesztésével, a gyakran alkalmazott legkisebb négyzetek módszerével határoztuk meg (2. ábra). Minden egyes idősorra külön-külön, statisztikai t-próbával és Welch-teszttel megvizsgáltuk, hogy az adott trend szignifikánsan különbözik-e nullától, illetve a két adatsor eloszlása egymástól. A többtagú jövőbeli modellegyüttes esetén azt a rácspontot tekintettük szignifikánsnak, amikor a tagok legalább fele szignifikáns különbséget mutatott a változásra. Az eredményeket 90%-os megbízhatósági szint mellett közöljük.

4. Hibakorrekció és megfigyelések:
Az elmúlt évtizedek fejlesztései ellenére az éghajlati modellszimulációk sajnos még ma sem tökéletesek, a meteorológiai változóktól függően kisebb-nagyobb hibával terheltek a megfigyelésekkel szemben. A hibák javításához hibakorrekciós módszerre és jó minőségű, lehetőleg homogenizált megfigyelésekre egyaránt szükségünk van. Az itt bemutatott összes modellszimuláció eredményeit a legjobb hazai, homogenizált, minőségileg ellenőrzött, 10 km-es rácsfelbontású, 1971-től rendelkezésre álló, ún. HUCLIM adatbázissal (forrás: Országos Meteorológiai Szolgálat) korrigáltuk a standardizálás módszerével, mely az eloszlások szórását és átlagát is figyelembe véve végzi a szimulációk korrekcióját. A korrekciós referenciaidőszak a rendelkezésre álló közös múltbeli időszakot, vagyis a globális modellek esetén az 1971-2014, míg a regionális modellek esetén az 1971-2005 időszakot fedi le. Az említett HUCLIM adatbázis szolgáltatta az utolsó 50 év (1971-2020) megfigyeléseire bemutatott eredményeket is.