Kalandozások nemzeti parkjainkban – Aggteleki Nemzeti Park III.

2022.08.27.

Tanítónk a természet – Környezeti nevelés az Aggteleki Nemzeti Parkban

Az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság környezeti nevelési tevékenységének fő helyszíne a Kúria Oktatóközpont. Az egykori kisnemesi kúria épületében folyó oktató-nevelő tevékenység célja az idelátogató óvodás, általános és középiskolás gyerekek természetvédelmi szemléletformálása, környezettudatos magatartásra nevelése. A természeti környezet és értékek megismerése, megtapasztalása (legtöbbször) hiányzik a mai fiatalság életéből. Így munkánk során lehetőség nyílik a természeti értékek, jelenségek és folyamatok bemutatására, tanulmányozására, s eközben komplex nevelési feladatok megvalósítására.

Előadások, tantermi és terepi foglalkozások, erdei iskolai programok széles választéka áll rendelkezésre az intézményes oktatás kiegészítéseként vagy szabadidős programként, valamint szakmai-módszertani programokkal egész évben várjuk a pedagógusokat is.

Előadások

A résztvevők előadásainkon keresztül megismerkedhetnek az Aggteleki Nemzeti Parkkal, annak növény- és állatvilágával. A nemzeti park bővelkedik karsztjelenségekben, karsztos formakincsben, ezt hivatott bemutatni „A karszt világa” című előadás. Az Aggteleki-karszt vízi gerinctelen élővilágát a „Vízi parányok”, a barlangok élővilágát pedig az „Élet a sötétben” című előadások mutatják be. Az Aggteleki-karszt tájtörténetét is megismerhetik látogatóink az „Ember és Karszt” című előadás keretein belül. A „Manókaland az Aggteleki Nemzeti Parkban” című előadással a legkisebbekre is gondoltunk: óvodások és kisiskolások számára mutatjuk be nemzeti parkunkat számukra is érthető, izgalmas módon. Az említetteken kívül még számos témában hallgathatnak előadásokat az Aggteleki Nemzeti Parkba látogatók:

  • A madarak csodálatos világa (Madárvonulás-kutatás és madárgyűrűzés);
  • Az év állatai (Az adott évben megválasztott élőlények bemutatása);
  • Pákászok, darvászok, halászok (Régi magyar mesterségek bemutatása);
  • Őseink eledele (Gabonákról, zöldségekről, gyümölcsökről);
  • “Belefulladunk?” (Hulladékokról és kezelésükről általában);
  • Pillanatok a Kúria Oktatóközpont életéből (Környezeti nevelésről pedagógusoknak);
  • Fenntarthatatlan társadalom (Aktuális problémák a világban).

Fotó: Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság

Játékos természetismereti foglalkozások

Természetesen a gyermekeket céloztuk meg az interaktív természetismereti bemutatóval, azonban ezeken a foglalkozásokon való részvétel bármilyen korú fiatal számára nagy élmény lehet. Elsősorban óvodásoknak, kisiskolásoknak szól a „Bevezetés a természetvédelembe” programunk. „Belefulladunk?” címmel pedig játékos foglalkozást tartunk a hulladékkezelésről.

Fotó: Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság

Terepi foglalkozások

Terepi foglalkozásainkon kiszabadítjuk az ifjúságot a négy fal közül, de még az udvart is elhagyjuk, minél távolabb kerülve a civilizációtól, hogy a gyerekek bepillantást nyerhessenek a természet igazi, varázslatos világába. A „Vizek élővilága” című foglalkozáson a fiatalok vízvizsgálaton vehetnek részt a Jósva- vagy Ménes-patakban. Az „Erdők élővilága” foglalkozás keretein belül avarvizsgálatot végeznek, állatnyomok után kutatnak, és megtanulhatják, hogyan ismerhetnek fel különböző fa- és cserjefajokat. Rétjeink élővilágával, az életjelekkel pedig az „Élet a mezőn” című foglakozáson ismerkedhetnek meg.

Fotó: Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság

Felszíni túrák

A jelentkezők szakvezetéssel járhatják be tanösvényeinket, valamint különböző tematikus túrákon is részt vehetnek. A Hucul-túra során 1-2 órás gyalogtúrával juthatunk el a szabadtartásban élő hucul méneshez. Az Ember és természet túra keretein belül megismerkedhetünk a hagyományos gazdálkodással és tájhasználattal. Az Ürgeles során pedig egy szintén nagyjából 1-2 órás gyalogtúra után egy ürgetelepet tekinthetnek meg a túrázók.

Fotó: Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság

„Nemezlabdától a földfestésig” – manuális tevékenységek, kézműves foglalkozások

A kézműves foglalkozások egyeztetés alapján, igény szerint valamilyen természetismereti témához, tananyaghoz, évszakhoz, jeles naphoz, vagy ünnepkörhöz kapcsolódnak.

Természetiskola

Az Aggteleki Nemzeti Park minősített természetiskolai programjának egyik helyszíne, Szögliget falutól 1,5 km-re, gyönyörű természeti környezetben található turistaszállás, a Szalamandra Ház. Előzetes egyeztetést követően 1-5 napos szakmai programmal várjuk a csoportokat. A programot egészként, de annak egyes elemeit kiegészítő programként is igényelhetik a csoportok.

„Az Aggteleki Karszt értékei” című programcsomag keretében a terület élő és élettelen természeti értékeivel, kultúrtörténeti emlékeivel – az adott életkornak megfelelően – több síkon ismerkedhetnek meg a résztvevők. A program terepi foglalkozásokból, interaktív tantermi és szabadtéri tevékenységekből, előadásokból, s mindezek szabad légkörű feldolgozásából áll.

A program központi témája az ember és a természet kapcsolata, az ember-természet kölcsönhatás értelmezése. A foglalkozások során rávilágítunk a természetvédelem szükségességére, a nemzeti parkok feladataira, szerepére, a természetvédelem problémáira.

Fotó: Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság

Minősített természetiskolai oktatóhelyünkön, a jósvafői Kúria Oktatóközpontban, a „Barlangok csodálatos világa” című programcsomagot vehetik igénybe a diákok. Ennek keretében az Aggteleki-karszt barlangvilágának élő és élettelen természeti értékeivel, kultúrtörténeti emlékeivel – az adott életkornak megfelelően – több síkon ismerkedhetnek meg a résztvevők. A program barlangtúrából, terepi foglalkozásokból és szabadtéri tevékenységekből áll.

A program központi témája a barlang. Különösen azok kialakulása, képződményei, élővilága, természetvédelmi értéke.

Minősített mobilprogramunk a „Zöld-Sziget” interaktív program, mely egy kitelepülés formájában igénybe vehető természetismereti bemutató.

Egyéb programjaink

  • Jeles napokhoz kapcsolódó rendezvények
  • Az ANP tevékenységének népszerűsítése, értékeinek bemutatása
  • Környezetvédelmi akcióprogramok
  • Rajz- és projektpályázatok meghirdetése
  • Természetismereti vetélkedők lebonyolítása
  • Állandó és időszakos kiállítások rendezése
  • Terepgyakorlatok szakmai tevékenységének koordinálása
  • Természetismereti és kézműves táborok szervezése
  • Szakmai-módszertani továbbképzések
  • „Évforgató” játszóházak szervezése

Környezeti nevelés a Zempléni Tájegységben

Az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság Zempléni Tájegységében 2019-től nagy hangsúlyt kap az aktív természetvédelmi munkák mellett a környezeti nevelés. A tájegység 103 településének iskoláiba, óvodáiba járva előadásokat, interaktív foglalkozásokat tartunk különféle témakörökben, az órai anyagokhoz vagy jeles napokhoz kötődően.

A 2019-ben átadott sárospataki Pavletits-házban, amely 2022-ben minősített oktatóhely lett, rendszeresen fogadunk iskolás és felnőtt csoportokat. Az iskolások számára előadásokat, foglalkozásokat tartunk. Célunk, hogy a gyerekek megismerjék lakóhelyük környékének, a Zempléni-hegység és a Bodrogköz változatos növény- és állatvilágát.

A „Kincses tanodában” bevezetjük a gyerekeket a természetben fellelhető „kincsek” világába, termésekkel, gubacsokkal ismerkedhetnek, toll, koponya, csőr és fészekgyűjteményünk segítik a fajok közötti eligazodást. „Nyomodánkban” aktív nyomozó válik a gyerekekből megismerve a vadak által hagyott nyomokat, életjeleket. Az „Árnyas mesék” termében a gyerekek állatok árnyképeit jelenítik meg mesés foglalkozás keretében. A „Táj-tér-kép” szobában a nagyobbak ismerkedhetnek meg a terület történetével, természeti érdekességeivel a Sárospatak környékéről készült háromdimenziós terepasztalra vetített digitális térképek segítségével.

Fotó: Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság

Munkánk során igyekszünk testközelbe hozni az élőlényeket, vizes foglalkozásunkban a gyerekek apró vízi élőlényeket tanulmányozhatnak, a kertben elhelyezett odúk bemutatásával pedig az ott költő madarakat vizsgálhatják meg közelről.

A ház közelében számos lehetőség nyílik természetismereti programokra, hiszen a közelben található a helyi védettséget élvező 7,5 hektáros Iskolakert Természetvédelmi Terület, a Kollégium egykori fűvészkertjének maradványa. Az épület, kedvező fekvésű olyan szempontból is, hogy számos város közeli kirándulóhely rövid sétával elérhető innen, és egyúttal a városban működő iskolások számára könnyen megközelíthető akár gyalog is, ezért remek helyszíne a napközi-jellegű természetismereti foglalkozásoknak.

Sátoraljaújhely közelében található környezeti nevelési tevékenységeink másik központja, a Long-erdei ház, amely minősített oktatóhelyként széles programkínálattal várja az ide látogatókat a néhány órás foglalkozástól az egy hetes táborig. A ház a Long-erdő Természetvédelmi Terület szélén, két nagyváros (Sátoraljaújhely és Sárospatak) közelében, ártéri erdőkkel körülvett területen található, amely ideális helyszíne a természetiskolai programok lebonyolításának. A Long-erdő Természetvédelmi Terület országos szinten is unikálisnak számító bükk elegyes gyertyános-kocsányos tölgyesei és a hegyvidéki elemekkel színesített fajösszetétele miatt kapta meg az országos szintű védettséget. Oktatóhelyünk ennek a különleges erdőterületnek a közvetlen szomszédságában található, egy egykori erdészház felújításával került kialakításra, amely a terepi oktatási igényeket maximálisan kielégíti. Rovarász, madarász és erdőismereti túrákat és foglalkozásokat tartunk itt a gyerekeknek mindezt kiegészítve rengeteg egyéb játékos programmal és kézműveskedéssel.

A háztól indulva számos gazdag élővilággal rendelkező erdő, rét és vizes élőhely és a terület élővilágát, táji és természeti értékeit bemutató tanösvény (Víz alatti erdő tanösvény) is megközelíthető, amely remek lehetőséget nyújt a gyerekek számára a saját tapasztalatszerzésen alapuló tanulásra.

Írta: Trungel-Piller Enikő, Záhorszki Adél, Juhászné Türke Ildikó, Szalóczy Gyula, Serfőző Márió

Fotó: Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság