Az évtizedek óta eltemetett szemét a partvidékeken az erózió nyomán újra a felszínre kerül, legyen szó rég betiltott adalékokat tartalmazó műanyagokról vagy azbesztről. Robert Nicholls, a Kelet-angliai Egyetem klímakutatója szerint az emberek alaposan alábecsülik az ebből származó szennyezés mértékét.
A kutató és társai a Qubit.-en ismertetett tanulmányukban európai és floridai hulladéklerakók adatait vizsgálták, a 21. század legnagyobb kihívásának nevezték a part menti lerakók problémáját.
Öt ével ezelőtt egy Lulu névre keresztelt kardszárnyú delfint vetett partra a tenger Skóciában. Az állat szervezetében rekordmagas PCB- (poliklorinát-bifenil) szennyezést mutattak ki, amitől az állat terméketlen is lett.
A kutatók azt feltételezik, hogy a PCB a part mentén található hulladéklerakókból juthatott a tengerbe. Az anyagot 1979-ben tiltották be az Egyesült Államokban, 1981-ben Nagy-Britanniában és 1987-ben az Európai Unióban.
Ilyen lerakóból meglepően sok van: Franciaországban ezer település adatait vizsgálták, és szinte mindegyikhez tartozott legalább egy szemétlerakó. Hollandiában 4-6 ezer betemetett hulladéktárolóról tudnak, Floridában pedig 1099 veszélyesnek tekinthetőről.
Egy másik idén megjelent kutatás szerint a PCB a régi szeméttelepekről került a tengervízbe. De tartalmazhatnak ezek a lerakók radioaktív szennyezőanyagokat és rákkeltő azbesztet is. Az utóbbi évek extrém időjárása miatt többször is előfordult, hogy ezek a szennyező anyagok kimosódtak a tárolókból, a probléma pedig a jövőben hatványozottan jelentkezhet.
Nicholls szerint a szemét kora és összetétele is befolyásolja, mi lenne a teendő. Ki kell ásni a szemetet és biztonságba helyezni, esetleg leszigetelni a lerakó környékét, hogy megállítsák a szivárgást, de szerencsére az is előfordul, hogy nincs szükség beavatkozásra. A régebbi időkből származó lerakók ugyanis nem tartalmaznak veszélyes anyagokat.
