Idén is sikeres volt a Teszedd! hulladékgyűjtő akció

2021.10.27.

A kilencedik alkalommal megrendezett akcióban az önkéntesek idén is több ezer tonna hulladéktól szabadították meg környezetüket  – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium kedden.

A közleményben Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára hangsúlyozta: az illegális hulladéklerakók elleni küzdelem nem lehet sikeres az emberek tevékeny közreműködése nélkül, köszönet illet mindenkit, aki időt szánt arra, hogy maga is tegyen a tiszta Magyarországért.

Steiner Attila az adatokat ismertetve közölte, hogy a változékony időjárás ellenére mintegy

1500 találkozási ponton több mint 90 ezren dolgoztak 1900 önkéntes csoportban október 18. és 24. között.

Az igényelt zsákok mennyisége alapján becsült, összesen akár 3000 tonna hulladékot november közepéig szállítják el a szolgáltatók.

A közösségi összefogást erősítő eseményen több mint félezer oktatási intézmény képviseltette magát, de a résztvevők között szép számmal akadtak munkahelyi közösségek, társadalmi szervezetek is. A legtöbb helyszínen és legnagyobb számban a főváros mellett Pest és Jász-Nagykun-Szolnok megyékben dolgoztak az önkéntesek.

A korábbi évekhez hasonlóan idén is a minisztérium biztosította a szemétszedéshez szükséges eszközöket, és szervezte meg az összegyűjtött hulladékok elszállítását.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán