Forrás: Turista Magazin; Szöveg: Gulyás Attila; Fotó: Gulyás Attila
Szeptember 28-án idén már hetedik alkalommal vonatozhatunk hazánk egyik utolsó erdei vasúti mellékvonalán, Miskolc és Mahóca között. A Bükk északkeleti sarkának legvadregényesebb tájait feltáró sínpár tíz éve kis híján elveszett, ma már szinte minden járata teltházas.
Vannak helyek, ahova akkor is jó megérkezni és ott lenni, ha nincs körülöttünk olyan egzaktul behatárolt látványosság, mint vízesés, kastély, vagy hűtőmágnesárus. Persze a lillafüredi erdei vasút fővonala, többek közt az előbbi látványosságokkal, megérdemelten vonz évi több százezer utast, de jó tudni, hogy a kirándulókkal teli forgatagoknak van egy jóval csendesebb alternatívája, ami Miskolc városából épp olyan egyszerűen elérhető, mint Lillafüred és Garadna. A „mahócai vonal” néven ismert mellékvonal a lillafüredi fővonal alsó harmadánál ágazik ki abból, és a Szinva-völgyet messze elhagyva, Varbó falu erdős határába vezet, gondosan elkerülve a civilizáció minden olyan formáját, ami az átlagos hétköznapokon körülvesz.
A lillafüredi fővonal egyik különlegessége a hegyoldalban vezető pálya. Mahóca felé más látványosságok várnak.
Vaskeréken a Bükk mélyébe
A lillafüredi erdei vasút hazánk fiatalabb kisvasútjai közé tartozik: az első világégés után, mai szemmel szinte hihetetlenül gyorsan, 1920 tavasza és ősze között épült, méghozzá Lillafüredről indulva, két irányban.
A pálya végig a Szinva-patak völgyében halad, ami az építők számára nem kis kihívás volt, hiszen a völgy esése csak alig valamivel volt kisebb, mint a vasút által leküzdhető legmeredekebb emelkedő; a fő nehézséget a Lillafürednél található, közel ötvenméteres tereplépcső adta – ennek tetején áll a híres Palotaszálló, iletve zúdul le hazánk legmagasabb vízesése. Itt bizony nem volt mit tenni, a pályának már Miskolc belterületén el kellett kezdenie a maximális meredekségű emelkedést, majd Alsó- és Felsőhámor fölött, meredek hegyoldalban, egyedülálló panorámák felett egyensúlyoznia. A különleges szakasz végén, egy alagút után aztán ismét a völgy aljának szintjében érkezik Lillafüredre, majd tovább, Garadna határáig.
A mahócai mellékvonalra tartó kis szerelvény érkezése Papírgyár állomásra. A találkozás a fővonali járattal csak pár percen múlt, de egy kis jóindulatú fotómanipuláció utólag egymás mellé helyezte őket.
A vasút, a legtöbb hazai társához hasonlóan, a következő évekre egy kiterjedt hálózattá fejlődött, útbaejtve a környékének legtöbb fakitermelő területét és bányáját. A szárnyvonalak leghosszabbika Andókút, Mahóca és Örvénykő vidékén át vezetett, megközelítve a hegyek túloldalán fekvő Tardona falut.
Utazás a Csanyik-völgyben
Az 1920 és 70 között eltelt fél évszázadban a környék gazdasága és közlekedése szinte elképzelhetetlen volt a vasút nélkül. Később aztán országszerte új idők köszöntöttek be az erdei áruszállításban, ami néhol meglepően gyorsan a múlt emlékévé tette a hasonló vasútvonalakat, míg máshol, például a börzsönyi Kemencén évtizedeken át tartott a forgalom lefelé ívelése. A Szinva-völgy vidéke kissé rendhagyó helyzetben volt, hiszen a hatalmas kirándulóforgalom áruszállítás nélkül is biztosította a lillafüredi fővonal fennmaradását, a mellékvonalak azonban lassanként feleslegessé váltak.
A kevés, erdőn kívüli pályaszakasz egyike Miskolc és Mahóca közt félúton
Feledés és újjászületés
A mahócai szárnyvonal
A hosszú és értékes erdőket feltáró mahócai pálya az utolsók közt került sorra a felszámolandó vasutak közt, a sínek felszedését azonban ekkor már nem volt érdemes elsietni: a fellendülő idegenforgalom az 1990-es évek végére kezdte felfedezni magának a háborítatlan erdőség mélyére vezető vasutat. A kilencvenes évek végére rendszeres hétvégenkénti vonatközlekedés indult Mahócára, a tulajdonos Északerdő Zrt-nél pedig előremutató bátorsággal a továbbfejlesztésben látták a vasút megmenekülését: elkészültek a pálya meghosszabbításának tervei Tardona faluig.
Tardona határa a hegyek északi oldalán, ahova a meghosszabbított vasút érkezett volna – talán egyszer még valóság lehet.
Az építkezés előkészítése gyorsan haladt, és rövidesen már az elegyengetett földutak mentén sorakozó karók jelezték az új pálya helyét, amikor az engedélyezési eljárás sajnálatos módon megtorpant. A környezetvédelmi hatástanulmányból kiderült, hogy a vasút érzékeny élőhelyeken vezetne át, többek közt a különösen ritka hegyi fehérlepkék területén. Hasonló helyzet állt elő, mint a közelmúltban, a börzsönyi Csarna-völgyben: bár a hozzászólók többsége széleskörűen alátámaszott érveket tett az asztalra a vasút érdekében, a végső döntést hozó hatóság az eredeti, természetközelibb álapot fenntartása mellett foglalt állást.
Ortástető miniatűr erdei „pályaudvara” fontos szerepet játszik, amikor egyszerre több különvonat is a vonalon van
A zsákvonalként maradt vasút helyzte a 21. század elején ismét mélypontra jutott: a megszaporodó sínlopások miatt a Mahócán túli pályaszakaszt a tulajdonos maga bontotta el, bár később végre sikerült tetten éri az ócskavastolvajokat, ami később sokat javított a helyzeten. A következő kihívással maga a természet szolgált, és a rendkívül esős 2010-es tavaszon földomlások zárták el az utat. Ekkorra azonban már mindenki a vasút megmentése mellé állt, így 6 év szünet után, 2014-ben újra kirándulókat szállító különvonat indulhatott a hegyekbe.
Lopakodás Ortástető alatt
A szakembereknek persze nemcsak a közlekedés műszaki feltételeire, de az új igényeket kiszolgáló üzleti modell kialakítására is gondolni kellett. A kilencvenes évek tapasztalatai alapján a minden hétvégén járó szerelvények a táj minden szépsége ellenére nagyobb kínálatot jelentettek, mint amekkora kereslet volt az efféle felfedezőutakra, így az a kompromisszum született, hogy a közlekedés különvonatok fomájában folytatódjon, így viszont nagyon is rendszeresen.
Andókút
Az elmúlt öt év alapján a recept bevált: az egy-két havonta induló vonatozások a legtöbbször előre meghatározott tematika köré szerveződnek, mint a húsvét vagy a vadgazdálkodás, és a fotósok kedvében járó, téli különjáratokat is jó előre meghirdetik, reklámozzák a vasút felületein.
Az erdő csendjében nem nehéz az apró érdekességeket észrevenni: ezek a különös kék kövek néhány szakaszon százszámra bukkanak fel a pálya zúzottkő ágyazatában – persze ezek is csak a helyükön hagyva szépek.
Mindez lassanként kialakított egy saját kis rajongói kört a vasút számára, de az utasok nagy részét persze az alkalmi kirándulók teszik ki, akik a lillafüredi forgatag után egy kicsit csendesebb, de különleges utazásra vágynak. Az ő kedvükben járva rendszeresen indulnak vezetett túrák is a vasút állomásaitól, redszerint Lillafüred felé, át a Kis-fennsík hegyein – egy ilyen útvonalat néhány éve a szerző is bejárt.
Teltházas szerelvény érkezik a Csanyik-völgybe
A vonatozásokhoz kapcsolódó programok közt szerepelt már kvízjáték, tárogató-koncert az andókúti forrástó partján, vagy épp szarvasbőgés-hallgatás – az első ránézésre „semmi extra”-jellegű tájban tehát jó szervezéssel nagyon is megtalálta a helyét ez a különös vasútvonal.
Visszatérés Miskolcra Papírgyár állomáson. A névadó üzem falai közt nem kisebb érték, mint a magyar forint bankjegyeinek high-tech papírja készül. A Nato-drótos kerítés és a radaros mozgásérzékelők túloldaláról nézve azért maga a táj is érdekes.
Indulásra kész a vadászkürt expressz
Az idei év vonatozásaiból az ősz elején szerencsére még legalább két alkalom vár: az általánosabb „lombhullató vonatozás” október 19-én, előtte pedig a különleges vadászkürt expressz, ami szokás szerint több vonatot jelent. A program része lesz a vadászkürt-szólamok hallgatása, vadászkutyák bemutatkozása, ügyességi játékok és vezett túrák is – a legizgalmasabb közülük talán az esti hallgatózás a bőgő szarvasbikák között, amelynek végén, a már teljesen sötét erdőben zakatolhatunk vissza a városba.
