Forrás: Másfél fok; Szerző: Szabó Amanda Imola – Meteorológus-éghajlatkutató, doktorandusz az ELTE TTK Meteorológiai Tanszékén és a Másfél fok egyik állandó szerzője.
A tavaszi hidegbetörések és zordabb időjárás alkalmával biztosan többen gondolnak arra, hogy talán nem is olyan nagy baj a globális felmelegedés, és az, ha mediterrán típusú időjárás lesz miatta a Kárpát-medencében. Az éghajlatváltozás miatt valóban eltolódóban vannak a földrajzórán megismert klímatípusok, azonban a helyzet jóval bonyolultabb és borúsabb annál, mint hogy felkúszik Magyarországra a mediterrán éghajlat. Ha a jelenlegi kibocsátási trendek folytatódnak, akkor már a század közepére a szárazföld egy részén, beleértve Európa egyes területeit, olyan éghajlat várható, amit több millió éve nem tapasztalt a bolygó, a mostani emberi civilizáció pedig soha. A 21. század második felére egyes Egyenlítő környéki régiókban már olyan éghajlat lesz tapasztalható, amelyhez hasonló nem fordult elő a földtörténet elmúlt 50 millió évében, és az akkor hatezer év alatt lezajlott felmelegedés is tömeges kihalással járt. Jelenleg 5-10-szer nagyobb mértékű az antropogén üvegházgáz kibocsátása, mint akkor, és a változások pár száz év alatt történhetnek meg. Az emberiség több mint fele által lakott városi területek 20%-án korábban egy városban sem jellemző új éghajlat várható, a természetes ökoszisztémák pedig már most sokkhatásként érzékelik a változásokat. A Párizsi Megállapodásban foglalt kibocsátás-csökkentési célok sorozatos nem teljesítésével és a halogatással már bekapcsoltuk az időgépet, azonban az új IPCC szintézis jelentés is rámutat arra, hogy valódi, hatékony és azonnali kibocsátás-csökkentéssel még kiszállhatunk belőle. A 2020-as évtized klímapolitikai döntései jövőt meghatározóak lesznek ebből a szempontból is.
A jövő várható éghajlatát szimuláló modellekeredmények felhasználásával becsülhető, hogy a ma ismert klímatípusok hol fordulnak majd elő a jövőben és lesznek-e területek, ahol új éghajlathoz kell alkalmazkodnunk. A legismertebb, vegetáció-eloszláson alapuló, hőmérséklet és csapadék küszöbértékekhez köthető Köppen-osztályozást alkalmazó globális kutatás szerint a jelenlegi kibocsátási trend a száraz és szavanna éghajlatok által uralt területeket növeli majd. Egy másik, a hő- és vízellátottságon alapuló Feddema-osztályozást alkalmazó kutatás szerint a korábban
Európán belül csak a kontinens délebbi részein előforduló melegebb és szárazabb klímák megjelenése várható a Kárpátok térségében a század végére.
Az éghajlatváltozás várható hatásainak becslésére nemcsak a klímamodelleket használják a kutatók, de keresik az éghajlati analógiákat, azaz hasonló felmelegedési folyamatok eredményeit a földtörténet során.
Ha a jelenlegi kibocsátások mentén haladunk tovább, már a 21. század közepére a szárazföld egy részén, beleértve Európa egyes területeit, olyan éghajlat várható, amit több millió éve nem tapasztalt a bolygó, a mostani emberi civilizáció pedig soha.
Az eltolódás nem azt jelenti, hogy kellemes mediterrán klíma lesz Magyarországon
Az éghajlati analógiák esetén fontos hangsúlyozni, hogy egy adott terület éghajlatát nemcsak a hőmérséklet és csapadék mennyisége, hanem például a vízfelszínek közelsége is alakítja. Az éghajlatváltozás hatásai Európán belül egyik legjelentősebb mértékben a mediterrán régiót sújtják. A térségben a felmelegedés mértéke várhatóan 20%-kal lesz nagyobb, mint a globális átlag, és emberi léptékben mérve most megszokott hőmérsékleti viszonyok északabbra tolódhatnak. Bár ennek látszólag lehetnek előnyei, nem azt jelenti, hogy hazánkban majd olyan éghajlatot élvezhetünk, mintha a Földközi-tenger szomszédságában laknánk.
Mert a világ többi része is éghajlati időutazáson fog keresztül menni
A PNAS folyóiratban megjelent kutatás szerint a 21. század második felére egyes Egyenlítő környéki régiókban már olyan éghajlat lesz tapasztalható
amelyhez hasonló nem fordult elő a földtörténet elmúlt 50 millió évében.
A földtörténeti korokból a jelenlegi változásokhoz leghasonlóbb időszak a Paleocén-Eocén Hőmérsékleti Maximum (PETM) volt, amikor 5-8 °C-os hőmérséklet emelkedés játszódott le. A földtörténeti skálán gyors, néhány ezer év alatt zajló melegedés
drasztikus mértékű kihalási hullámhoz vezetett a szárazföldön és az óceánokban és több százezer évre destabilizálta a földi éghajlatot.
Bár nem lehet tökéletes analógiaként tekinteni egy múltbéli időszakra sem, a PETM kori változások ismerete fontos a napjainkban zajló éghajlatváltozás folyamatának vizsgálatában.
Egy, a Geology folyóiratban megjelent friss kutatás során egy rekord hosszú, több mint 500 m-es üledékminta vizsgálata megerősítette, hogy már a PETM kori felmelegedés is extrém időjárást, szélsőséges csapadékeloszlást okozott, az élővilág jelentős része pedig képtelen volt alkalmazkodni ilyen ütemű változásokhoz. A felmelegedés oka ugyanaz volt, mint napjainkban: az üvegházgáz koncentráció jelentős megemelkedése. (Annak eldöntése, hogy az egyes természetes folyamatok, például a permafroszt hirtelen olvadása vagy a vulkanizmus milyen arányban járultak hozzá a kibocsátásokhoz, még vita tárgya.)
Egy másik, szintén a PETM-re fókuszáló kutatás becslése szerint a felmelegedés során megközelítőleg tízezer gigatonna üvegházgáz került a légkörbe hatezer év alatt. A tanulmány írói szerint
az emberi tevékenységhez köthető kibocsátás a PETM-hez képest 5-10-szer nagyobb mértékű. Azaz, ha nem csökkentjük a kibocsátásokat, akkor egy több mint 50 millió évvel ezelőtti éghajlatra és annak minden következményére kell készülnünk, a folyamat pedig nem pár ezer, hanem pár száz év alatt megy végbe.
Szinte minden megváltozik a szárazföldön: az Antropocénből vissza a Pliocénbe?
Az említett PNAS folyóiratban megjelent kutatás során azt vizsgálták, hogy a következő évtizedek és évszázadok során várható klímatípusok mennyiben hasonlítanak majd hat (az alábbi ábrán piros nyilakkal jelölt), a földtörténet elmúlt 50 millió éve során létező korábbi klímaállapotokra, beleértve a 20. század közepére jellemző (historikus) éghajlatot. A kutatás során 2020-tól 2280-ig terjedő évtizedekre vonatkozóan vizsgálták a téli és nyári hőmérsékletet és a csapadékmennyiség változását valamint azt, hogy a hat időszakból melyhez lesznek a leghasonlóbbak a becsült értékek.
A kutatók megmutatták, hogy a pesszimista forgatókönyv szerint az iparosodás előtti, több ezer évig stabilnak mondható éghajlat szinte mindenhonnan eltűnik a 21. század során és egyre inkább felváltja a több millió évvel ezelőtt jellemző Pliocénhez hasonló éghajlat. A tanulmány szerint a 21. század végére a szárazföld mintegy 2%-án olyan éghajlat várható, melyre nem találunk analógiát az elmúlt 50 millió év földtörténete során.
Minél jobban visszapörgetjük a klímaórát, annál kevésbé fogjuk szeretni, amit tapasztalunk
Ha nem tartjuk magunkat a klímacélokhoz, akkor az emberiség (emberi történelmi léptékben mérve) végleg búcsút mondhat a néhány ezeréves története során megszokott stabil éghajlatnak. A városok esetén, ahol már most az emberiség több mint fele él, az
esetek 20%-ban olyan éghajlat várható a század végére, ami egy másik város jelenlegi klímájára sem jellemző.
Nemcsak az ember, hanem az élővilág egésze számára sokkhatású változások zajlanak már most a hő- és vízellátottságban. Az új hőmérsékleti viszonyok és a csapadék változása a növénytársulások eltűnéséhez és újak kialakulásához vezethet. Minél gyorsabb ütemű a változás, annál kevésbé tud az élővilág alkalmazkodni.
Nemcsak a szárazföldön, de az óceánok jelentős részén, akár 80%-án alakulnak majd át a már historikusnak számító, 20. század során jellemző környezeti feltételek, melyekhez az élővilágnak alkalmazkodnia kell(ene).
A kutatók szerint a földtörténet jelen szakaszában nem tapasztalt új klímatípusok megjelenése először az alacsony szélességi körökön és az alacsony tengerszint feletti magasságú területeken várható, ahol már most a legsérülékenyebb társadalmi csoportok laknak. Minél tovább halogatjuk a kibocsátás csökkentést és a felmelegedés lassítását és visszafordítását, annál nagyobb területeken veszítjük el a biztonságosan élhető környezetet.
Már beizzítottuk a múltba tartó időgépet, de még kiszállhatunk
A kutatások rávilágítanak, hogy minden tized fokos növekedés elkerülése számít a felmelegedés mérséklése során, ahhoz, hogy egyáltalán még legyen lehetőség alkalmazkodni a várható hatásokhoz. Az IPCC legújabb jelentésében is megmutatta, hogy gyorsan zárul a biztonságos jövőre néző ablak, de az azonnali, és jelentős kibocsátáscsökkentéssel megállíthatjuk a további felmelegedést. A 2020-as évtized döntései határozzák majd meg, hogy a következő generációk egy teljesen új éghajlati állapottal néznek-e majd szembe vagy sikerül stabilizálnunk az éghajlatot.
