A Körös-Maros Nemzeti Park részét képező Vásárhelyi-puszta központi része Kardoskút és Székkutas között terül el. Nem véletlen tehát, hogy e két település címerében a térségre jellemző egy-egy madárfaj, a daru és a bíbic is szerepel.
A Vásárhelyi-puszta egykoron Hódmezővásárhelynek, mint mezővárosnak a külső legelője volt és egészen Pusztaföldvárig húzódott el. Központi része a Fehér-tó és környéke, ami a Dél-Alföld legjelentősebb szikes tava. Ez a tó természetvédelmi szempontból hatalmas értéket képvisel, éppen ezért már 1966-ban védetté nyilvánították. A térségre jellemző madárfajok a puszta központi részéhez tartozó települések címerébe is bekerültek.
Kardoskút önkormányzata 2000-ben, a Millennium jegyében hirdetett pályázatot a község címerének megalkotására. Kovács Ferenc grafikus pályázata nyert, amelyben a daru is szerepel. Emellett más szimbólumok is megtalálhatók rajta. Mivel a település neve úgynevezett „beszélőnév”, szerepel benne a „kard” és a „kút” szó, ezért a címerpajzson e két elem is megjelenik, mellettük pedig a darumadár, amely a természetvédelmi értékeket szimbolizálja.
A daru viszonylag gyakori, népszerű címerállat és a címertanban van egy jellegzetes ábrázolási módja: az egyik lábát félig felemeli és egy követ tart vele. Ez a darvak régi szerepére vezethető vissza, amikor is a tanyákon házőrzőként tartották a parasztemberek. Amikor a daru veszély közeledtét érezte, azt a kő leejtésével és az azzal járó koppanással jelezte a baromfiudvar lakóinak. A daru a XX. század elején még költött Magyarországon.
Fotó: Palcsek István Szilárd
Székkutas címerében egy másik, a térségre jellemző madárfaj, a bíbic szerepel. Ezen a címeren sokféle motívumot találunk, melyek közül három az uralkodó: a kamilla, a gémeskút és a bíbic. A település környéki szikes, ősi eredetű gyepeken ma is nagyon sok kamilla terem. Megjelenik a székkutasi címerben a gémeskút és a ló, is mint a legeltető állattartás szimbólumai. Nemzeti parkunkban a legeltető állattartás ma is a természetvédelmi kezelés egyik legfontosabb eszköze.
A harmadik motívum a bíbic, amely nemcsak költ a Fehér-tónál, hanem az itteni térség az őszi vonuláskor a faj jelentős gyülekezőhelye is. Idén novemberben is egyszerre több mint 10 ezer példány tartózkodott itt. A Fehér-tó környékén minden adott, ami szükséges a bíbicek sikeres költéséhez: a víz közelsége és a legeltetett, rövidfüvű gyep. A terület jellegzetes költőmadarának sajátos hangját mindenki ismeri a környéken.
Fotó: Palcsek István Szilárd
A bíbic a természetben viszonylag gyakori madár, de a címertanban (heraldikában) ritkán találkozhatunk vele. Néhány település, illetve nemesi család címerében azonban előfordul. Nincs jellegzetes ábrázolásmódja, rendszerint természetes alakjában és színezésében jelenítik meg.
A cikk borítóképét készítette: Bíró Gergely (Profilból)
