Cinegék, csókák, rozsdafarkúak költöztek a réhelyi Madárvárosba

2021.07.14.

Újra benépesült a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Réhelyi tanösvényére kihelyezett Madárváros. A 66 odúból álló létesítményt nemrégiben a nemzeti park munkatársai, de a madarak az új környezetben is otthonra leltek benne.

A Madárvárost 2014 áprilisában állítottuk fel először, akkor a tanösvény 4. állomásán kapott helyet. Felül a nagyobb testű madarak számára C és D, lejjebb pedig a kisebb testűek részére A és B típusú odúkat alakítottunk ki. Mivel ezen a területen kevés a fa, így a madarak hamar elfoglalták az odúkat. Voltak olyan esztendők, amikor csaknem félszáz pár különböző madár nevelte fel itt a fiókáit.

A közelmúltban a létesítményt új, védettebb helyre, a Réhelyi tanösvény utolsó állomásához közeli kis tó mellé helyeztük át. Itt egy nyárfasor is található, így a madarak számára optimális az élőhely. A látogatók a közeli leskunyhóból éppen rálátnak a Madárvárosra, így megfigyelhetik, milyen madarak járnak be oda.

A fészkelés utáni időszakban végzett ellenőrzés során kiderült, hogy a 66 odúból 27-et foglaltak el. A nagyobb méretűekben két pár csóka, a kisebbekben 3 pár rozsdafarkú és jó néhány kék és széncinege rakta le tojásait. Bízunk benne, hogy az elkövetkező években még többen otthonra találnak majd a réhelyi Madárvárosban. Erre jó esély van, mivel az élőhely ideális: táplálék és víz is van a közelben, ráadásul a biztonság is nagyobb, a ragadozók itt kevésbé háborgatják őket.

A cikk borítóképét készített: Szegedi Edit (Csókák)