fbpx
19.8 C
Budapest
2023.06.02. péntek
Kezdőlap Szerkesztők Írta Gór Ádám

Gór Ádám

2402 CIKK 0 HOZZÁSZÓLÁS
1994-ben születtem Budapesten, de egész gyermekkoromat Biatorbágyon egy kertes házban töltöttem. A település természeti közelségének és a kert varázsának köszönhetem, hogy jelenleg igen szoros kapcsolatban élem mindennapjaimat a természettel. A fotózás 2000 környékén kezdett érdekelni, ekkor még mindenre lőttem, ami élt és mozgott, nem foglalkoztam különösebben a lepkékkel. Idővel egyre jobban érdekeltek a hernyók és azok nevelése, így kerültem közelebb a lepkék tanulmányozásához, illetve azok fotózásához. Számos fotópályázaton vettem részt kisebb-nagyobb sikerekkel. Témáimat elsősorban nem művészi, hanem minél pontosabb dokumentációs céllal örökítem meg, hogy az ismeretterjesztés és a tudományos publikálás minél jobb közvetítő eszközeivé váljanak. Jelenleg biológusként tevékenykedem, tehát a fotózás és a lepkék iránti érdeklődésem ilyen formában kapcsolódik össze.

Felmértük a titokzatos földikutyákat

Hazánk egyik legveszélyeztetettebb gerinces faja a magyar földikutya, melynek a Körös-Maros Nemzeti Parkban három ismert élőhelye van. Megmaradt állományaik igen nagy értéket képviselnek, fennmaradásuk...

Két Celsius-fokra vagyunk a visszafordíthatatlantól?

Grönlandon potenciálisan hét-, az Antarktiszon ötméternyi tengerszint-emelkedéshez elegendő víz van jégbe fagyva, ám már zajlik az olvadás. Ez pedig azért különösen nagy baj, mert...

Méhbarát tojások: a szabad tartású tyúk esete a poszméhekkel

Egy nagyszabású projekt indult a beporzók védelmére: a cél, hogy a gazdák adjanak át a területükből egy kis részt a méheknek. Az eredmény önmagáért...

Átnyaraló darvak Kardoskúton

A Körös-Maros Nemzeti Parkban található fokozottan védett kardoskúti Fehér-tó és környéke a Dél-Tiszántúl – és Európa – egyik legjelentősebb őszi daru gyülekező- és pihenőhelye....

Egy lépéssel közelebb a banángeddon

Úgy tűnik, lassan fontos válaszúthoz érkezik az emberiség: vagy egy újfajta génmódosított banánt kezd termeszteni és fogyasztani, vagy végleg lemond a banánról. A National Geographic...

Látványos hazai fasorok

Forrás: Turista Magazin; Szöveg: Hidvégi Brigitta, Joó Annamária; Fotó: Gulyás Attila, Északerdő Zrt., Kóródi Sándor Összeállításunkban olyan hazai fasorokat mutatunk be, amelyek minden évszakban elbűvölnek, ezért...

Hazai erdők az éghajlatváltozás sodrásában

A klímaváltozás javában zajlik, amihez erdeink sokrétű átalakulással alkalmazkodnak, ha akarjuk, ha nem. A legfőbb kérdés, hogy van-e elegendő társadalmi szándék az erdőket segíteni...

Egyre több a villanyautó Nyugat-Európában

A zéróemissziós közlekedés egyre nagyobb sikereket ér el. Ezt bizonyítja az is, hogy  az elmúlt 12 havi adatok alapján az új villanyautók eladási aránya elérte...

Egyre jobban érdeklődünk a környezetbarát építőanyagok iránt

Az elmúlt öt évben közel négyszeresére nőtt azoknak a lakossági építtetőknek a száma, akik hajlandók megfizetni a környezetbarát építőanyagok árát. A jelentős növekedés oka,...

Végigjártuk Magyarország legszebb vidékét

Forrás: Turista Magazin; Szöveg: Nógrádi Attila; Fotó: Nógrádi Attila Papíron – akárcsak mondjuk a pecázás – a vándortúrázás is nettó gyötrelem, mert ugyan kinek van kedve...

LEGNÉPSZERŰBB

Fajbook 2023. április havi pályázat díjazottai

A Fajbook ranglistája alapján április hónapban a díjazottak az alábbiak: Marik Adrienn 77pt -- Varázslatos Magyarország 2021 fotóalbum Molnár Krisztina 57pt -- Nagy Kata - Üzenetek Bráda Gábor 45pt --...

TÁMOGATÓNK

FAJBOOK

Fajbook 2023. április havi pályázat 14 év alatti díjazottai

A Fajbook 14 év alatti kategória díjazottai: Illyés Gergely Benedek 136pt -- Varázslatos Magyarország 2021 album, Nagy Kata - Üzenetek Nagy Dorottya 59pt -- Varázslatos Magyarország 2021 album,...

IDŐJÁRÁS

Budapest
tiszta égbolt
19.8 ° C
20 °
15.8 °
63 %
1.5kmh
0 %
pén
27 °
szo
21 °
vas
23 °
hét
23 °
ked
17 °

VMöko ruházat

VMöko ruházat