fbpx
Kezdőlap Szerkesztők Írta Gór Ádám

Gór Ádám

1961 CIKK 0 HOZZÁSZÓLÁS
1994-ben születtem Budapesten, de egész gyermekkoromat Biatorbágyon egy kertes házban töltöttem. A település természeti közelségének és a kert varázsának köszönhetem, hogy jelenleg igen szoros kapcsolatban élem mindennapjaimat a természettel. A fotózás 2000 környékén kezdett érdekelni, ekkor még mindenre lőttem, ami élt és mozgott, nem foglalkoztam különösebben a lepkékkel. Idővel egyre jobban érdekeltek a hernyók és azok nevelése, így kerültem közelebb a lepkék tanulmányozásához, illetve azok fotózásához. Számos fotópályázaton vettem részt kisebb-nagyobb sikerekkel. Témáimat elsősorban nem művészi, hanem minél pontosabb dokumentációs céllal örökítem meg, hogy az ismeretterjesztés és a tudományos publikálás minél jobb közvetítő eszközeivé váljanak. Jelenleg biológusként tevékenykedem, tehát a fotózás és a lepkék iránti érdeklődésem ilyen formában kapcsolódik össze.

Ragadozómadarak népes csapatai a Csanádi pusztákon

Egyre több vonuló ragadozó madár bukkan fel a Körös-Maros Nemzeti Park Csanádi puszták részterületén. Déli telelőhelyük felé tartó hamvas rétihéják, kígyászölyvek, barna rétihéják állnak...

Van, aki a komposztból is képes aranyat csinálni

A kanadai Wastenot Farms gazdaság különös módon tartja fenn magát: gilisztákat tenyésztenek, de nem azért, hogy csalinak adják el őket. „Jószágaik” nagyon is fontos...

400 millió fát akar elültetni Írország

A következő húsz évben évente 22 millió, azaz 400 milliónál is több fát ültetnének el Írország lakói, hogy felvegyék a harcot a klímaváltozással szemben....

Lenyűgözőek és tekintélyt parancsolóak: a villámok

Forrás: Turista Magazin; Szöveg: Pálvölgyi Krisztina / TM; Fotó: Makovics Kornél, Schmall Rafael, Forró Erika, Pál Krisztina, Pintér András, Bőke Ferenc, Sarkadi Norbert, Kovács Máté,...

Sokszínű, gazdag madárvilág a Simotai-mocsárban

A Körös-Maros Nemzeti Parkban található Simotai-mocsár már leszáradóban van, de az ottani vizes élőhelyeken még mindig nagyon gazdag madárvilág figyelhető meg. A nyárutó száraz és...

Perzselő nyár köszönthet Ausztráliára

Tűzvészekkel terhes nyár előjele lehet Ausztráliában, hogy példátlanul korán és szokatlan hevességgel jelentkeztek az első bozóttüzek. Queensland és Új-Dél-Wales államokban több ezer tűzoltó küzd mintegy...

Sikeres gyakorlati természetvédelmi beavatkozás

Az M60 autópálya építésének befejezése után Pécstől délre a harkányi út mellett maradt egy homokdepónia. A halom keleti oldalán a gépekkel végzett munkák következtében...

Taroltak a magyarok, felnőtt és ifjúsági kategóriában is magyar lett az...

Forrás: Turista Magazin; Szöveg: Pálvölgyi Krisztina / TM; Fotó: wnfest.ru, Daróczi Csaba, Koncz-Bisztricz Tamás, Koncz Miklós, Potyó Imre, Kércz Tibor, Litauszki Tibor, Szabó Géza Attila Újabb...

Az élelmiszer-csomagolások csúfítják leggyakrabban a tengerpartokat

Az Ocean Conservancy nonprofit környezetvédelmi szervezet adatai szerint a tíz leggyakoribb hulladék közül kilenc, amelyet a partok takarítása során összegyűjtenek, élelmiszerekkel áll kapcsolatban. Óriási léptékben...

Lélegzetelállító videó a Lomnici-csúcsról

Forrás: Turista Magazin; Szöveg: Pálvölgyi Krisztina / TM; Fotó: Michał Ostaszewski Gyönyörű timelapse videó segítségével nézhetünk körbe a Magas-Tátra második legmagasabb csúcsáról, a nappali és csillagos égboltos...

LEGNÉPSZERŰBB

Az üvegpalackok többutas megoldások helyett ma szó szerint az útban végzik

A műanyagról üvegre történő átállásnak csak akkor van értelme, ha a gyártók olyan üvegeket vezetnek be, amiket újrahasználatra terveznek. Vagyis az alapanyag-választástól még nem...

TÁMOGATÓNK

FAJBOOK

Fajbook 2022. február havi pályázat 14 év alatti díjazottai

A Fajbook 14 év alatti kategória díjazottai: Ceglédi Zalán 32pt -- Varázslatos Magyarország album, Nagy Kata - Üzenetek, Máté Bence - Láthatatlanul Ladnyik Csanád 12pt -- Varázslatos Magyarország...

IDŐJÁRÁS

Budapest
tiszta égbolt
29.3 ° C
29.3 °
29.3 °
34 %
2.6kmh
0 %
pén
28 °
szo
24 °
vas
23 °
hét
24 °
ked
16 °