Kezdőlap Szerkesztők Írta Gór Ádám

Gór Ádám

1621 CIKK 0 HOZZÁSZÓLÁS
1994-ben születtem Budapesten, de egész gyermekkoromat Biatorbágyon egy kertes házban töltöttem. A település természeti közelségének és a kert varázsának köszönhetem, hogy jelenleg igen szoros kapcsolatban élem mindennapjaimat a természettel. A fotózás 2000 környékén kezdett érdekelni, ekkor még mindenre lőttem, ami élt és mozgott, nem foglalkoztam különösebben a lepkékkel. Idővel egyre jobban érdekeltek a hernyók és azok nevelése, így kerültem közelebb a lepkék tanulmányozásához, illetve azok fotózásához. Számos fotópályázaton vettem részt kisebb-nagyobb sikerekkel. Témáimat elsősorban nem művészi, hanem minél pontosabb dokumentációs céllal örökítem meg, hogy az ismeretterjesztés és a tudományos publikálás minél jobb közvetítő eszközeivé váljanak. Jelenleg biológusként tevékenykedem, tehát a fotózás és a lepkék iránti érdeklődésem ilyen formában kapcsolódik össze.

Több mint kétszeresére nőtt a tigrisek száma Indiában

Másfél évtized alatt több mint kétszeresére nőtt és csaknem elérte a háromezret a tigrisek száma Indiában, amely ezzel a világ egyik legbiztonságosabb és legnagyobb...

Újabb naperőműveket épített az Alteo

Tovább erősítette az Alteo a napenergiás portfólióját: a nagykőrösi és balatonberényi naperőműparkjaiban is befejeződtek az építési munkálatok. A saját kivitelezésű projektek a monorival és a...

Elkészült a Mura-menti River’scool, folyó menti iskola

Az INTERREG Duna Transznacionális Együttműködési Program támogatásával megvalósult coop MDD című, DTP1-259-2.3 számú projekt keretén belül elkészült az Igazgatóság muraszemenyei Hódvár Vízitúra Kikötőjénél a...

Ritka növényfaj a Baláta-tavon

A Nyugat-Belső-Somogy kistájban megbújó őslápon, a Baláta-tóban ezen a nyáron ismét nagy számban tenyészik hazánk növényritkasága, az aldrovanda. Ezt a szubtrópusi eredetű rovarfogó hínárnövényt...

Az erdei fülesbagoly lett az év madara

Majdnem a szavazatok felét vitte az uráli bagollyal és a füleskuvikkal szemben. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület közönségszavazásán az erdei fülesbagoly vitte a prímet...

Ifjú kócsagőr járt a Tarna-Lázbérc tájegységben

Az Y-Triász – melynek tagjai a 30Y zenekar, a Fürge Diák Iskolaszövetkezet és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság – 2013-ban elhatározta, hogy létrehozza az...

A klímaváltozást nem a nagy testű élőlényeknek találták ki

Huszonhárom év adatai igazolják, hogy az állatfajok testméretük csökkenésével alkalmazkodnak a klímaváltozás kihívásaihoz. Tudósok eddig is gyanították, hogy a klímaváltozás és az állatok testméretének változása...

Átadták Afrika legnagyobb szélerőművét

A napokban átadták Afrika eddigi legnagyobb szélerőművét Kenyában. A 680 millió dollárból megvalósult beruházás komoly szerephez juthat Kelet-Afrika legdinamikusabban fejlődő gazdaságában. A 365 szélturbinát magában foglaló...

Kiemelkedő költési siker a szalakótáknál!

A Körös-Maros Nemzeti Park valamennyi részterületén rendkívül sikeresen költöttek idén a szalakóták. A Kis-Sárrétre a szokottnál később érkeztek meg a szalakóták és a kezdeti időszak nem ígért...

A vikingek kivágták, a modern ember visszaülteti az izlandi erdőket

Mielőtt a vikingek elfoglalták volna Izlandot, a szigetet sűrű erdő borította. A harcosok azonban kopár sivataggá változtatták, és most egy nemzet küzd azért, hogy...

LEGNÉPSZERŰBB

Máté Bence és VM természetfotók az informatika világában

Az evosoft székházában jártunk Különleges felkérést kaptunk a hazai informatikai piac vezető szoftverházától, az evosoft Hungary Kft.-től. A cég elkötelezetten támogatja a zöld törekvéseket, így...

TÁMOGATÓNK

FAJBOOK

Fajbook 2021. szeptember havi pályázat 14 év alatti díjazottai

A Fajbook 14 év alatti kategória díjazottai: Sipőcz Milán 76pt -- Varázslatos Magyarország album, Nagy Kata - Üzenetek, Máté Bence - Láthatatlanul Sipőcz Noémi 72pt -- Varázslatos Magyarország...

IDŐJÁRÁS

Budapest
tiszta égbolt
9.4 ° C
9.4 °
9.3 °
66 %
1.5kmh
0 %
hét
11 °
ked
15 °
sze
17 °
csü
19 °
pén
15 °