Egy friss tanulmány alapján évente a vizes élőhelyek 1 százaléka odavész a szennyezés és egyéb emberi tevékenységek miatt, s ennek során hatalmas mennyiségű, korábban megkötött szén szabadul fel. Azonban megfelelő módszerrel ez a folyamat megfordítható.
Mind a sós, mind az édesvízi mocsaras élőhelyeket előszeretettel csapolja le az ember különböző okokból, holott a klímaváltozásban szerepet játszó szén megkötésében élenjárók e területek: a világon kibocsátott szén-dioxid 20 százalékát e mocsarak nyelik el annak ellenére, hogy a földterületek alig egy százalékán van ilyen vizes élőhely – ismertette a Duke Egyetem közleménye alapján a National Geographic.
„Ha azonban zavarás éri őket, akkor hatalmas mennyiségű szén szabadul fel a talajukból, ez akár az éves, globális kibocsátás öt százalékát is elérheti” – mutatott rá Brian R. Silliman, a Science-ben publikált kutatás vezetője.
Emiatt több száz, vagy épp több ezer év eltárolt szénmennyisége kerülhet a légkörbe igen rövid idő alatt, s a mocsarak megkötőből kibocsátóvá válnak.
A mocsarak rendkívüli szénmegkötő képessége annak köszönhető, hogy a növények igen szorosan egymás közelében nőnek, nem engedik kiszáradni a talajt, és sűrű szövedékükben, s gyökérzetük közt fennakadnak a tápanyaggal teli törmelékek. Mindezek egymást erősítő, támogató folyamatok, amelyek együttesen hatnak. A tőzeglápok esetében a legfelső rétegben tárolt, nagy mennyiségű esőviz akadályozza meg a mélyebben lévő, elhalt rétegek lebomlását, a szén felszabadulását.
A vizesélőhelyek helyreállítása akkor lehet sikeres, ha ezeket a folyamatokat képes leutánozni. Ehhez például a növényeket nem szép, rendezett sorokba, hanem sűrű csomókba kell elültetni, ezzel teremtünk a természeteshez hasonló folyamatokat. E módszerekkel hatalmas területeken tudnánk helyreállítani a vizesélőhelyeket, amelyek így rengeteg szén megkötésével és egyéb ökoszisztéma-szolgáltatásokkal nyújtanának segítséget nekünk.
Fotó: graphixel/E+/Getty Images
