A légszennyezéssel kapcsolatos szemléletformáló program indult

2023.02.15.

A Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége az Energiaügyi Minisztérium (EM) támogatásával, a Belügyminisztérium és az Országos Meteorológiai Szolgálat együttműködésével új szemléletformáló programot indított az általános iskolások számára.

Az Energiaügyi Minisztérium közleménye szerint a program keretében a tanév végéig több ezer diák szerezhet ismereteket a légszennyezés okairól, hatásairól és a csökkentésének lehetőségeiről közoktatási intézményben tartandó foglalkozásokon.

A napokban elindított szemléletformáló programra az ország számos pontjáról – Jász-Nagykun-Szolnok, Zala, Békés, Veszprém, Tolna, Borsod-Abaúj-Zemplén, Pest, valamint Hajdú-Bihar vármegyéből – jelentkeztek iskolák.

A projektben résztvevő tanulók a környezetismereti órákon és játékos foglalkozásokon betekintést kapnak a levegőminőség mérésének világába és ismereteket szereznek a légszennyezés okairól, hatásairól. Emellett többek között közösen megvitatják, hogyan lehet felhívni a figyelmet a levegő tisztaságának fontosságára és szó esik a helyes fűtési módokról is – ismertette a minisztérium.

Az osztályok számára alkotói pályázat is nyílik, melynek keretében feldolgozhatják és tapasztalataik alapján formába önthetik a hallott információkat. A felhívásra a levegőszennyezés problémáját és a megoldási lehetőségeket bemutató pályaműveket is várnak a diákoktól, ezek közül a szakmai zsűri segítségével választják majd ki a nyertes munkákat. A projekt elősegíti a levegőminőség javítására vonatkozó célok elérését és összhangban van az 5. Nemzeti Környezetvédelmi Programmal, amelynek kiemelt területe a levegőtisztaság-védelme.

Az Energiaügyi Minisztérium a Belügyminisztériummal közösen számos környezeti nevelési programot, szemléletformáló eseményt szervez és támogat. Ezek közül a közlemény szerint kiemelkedik a Zöld Óvoda Program, melynek köszönhetően hazánkban ma már minden negyedik gyermek olyan óvodába járhat, ahol életkorának megfelelő élményeken és tapasztalatokon alapuló, tevékenységorientált környezeti nevelésben részesül.

Az Országos Iskolakert-fejlesztési Program szintén hozzájárul ahhoz, hogy a résztvevő óvodások és iskolások megtanulják környezetük helyes, tudatos használatát és a természet szeretete, a tudásátadás, a helyi környezetvédelmi értékek iránti elköteleződés, valamint a környezettudatosság beépüljön a felnövekvő generációk életébe.

Forrás Greendex