2020-ban 29,3 százalékkal nőtt a hasznosításra átadott hulladék mennyisége

2021.11.23.

Tavaly a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás keretében összegyűjtött települési hulladék mennyisége 3,245 millió tonna volt, ebből 1,088 millió tonnát adtak át a hasznosításra – közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) az MTI-vel.

A 2020-ban begyűjtött hulladék 75 százaléka vegyes, 9 százaléka bio- és zöld, 8 százaléka csomagolási, 4 százaléka lom, 1 százaléka üveghulladék volt, 3 százaléka pedig az egyéb kategóriába tartozott.

A közlemény szerint a koronavírus-járvány gazdasági hatásaira vezethető vissza, hogy a korábbi években a közszolgáltatás körében begyűjtött hulladék mennyiségének emelkedése 2020-ban megtorpant.

2018-ban 3,011 millió tonna, 2019-ben 3,242 millió tonna, míg 2020-ban 3,245 millió tonna hulladékot gyűjtöttek be.

A hivatal közleménye kiemelte: idén november 21–28. között rendezik az Európai Hulladékcsökkentési Hét eseményeit. A kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet a tudatos hulladékgazdálkodásra, a keletkező hulladék mennyiségének csökkentésére és az újrahasznosítás fontosságára.

Ezen a héten Magyarországon is részt lehet venni olyan eseményeken, ahol a fő téma a fenntartható hulladékgazdálkodás, a szelektív hulladékgyűjtés, a műanyagok újrahasznosítása vagy a csomagolásmentes vásárlás.

Fotó: MTVA/Bizományosi: Róka László